bezár
 

irodalom

2016. 11. 30.
Kőrösy László diákkori naplóját adták ki Esztergomban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A 140 évvel ezelőtti Esztergom életét bemutató diákkori naplót adott ki Esztergomban a Laskai Osvát Antikvárium, Kőrösy László kéziratos naplójára véletlenül talált rá egy helytörténész - mondta el az MTI-nek az antikvárium vezetője.

Mezei Attila hozzátette, hogy Kőrösy László (1856-1918) irodalomtörténész, tanár naplójában 1861 és 1875 között mutatja be a város életét. Elemista éveinek történetébe beleszövi lakókörnyezetének bemutatását, orgonakészítő édesapja mindennapjait, később családtörténetét és íróvá válásnak első lépéseit, azt sem hallgatva el, hogy ez számára anyagi megbecsülést is jelentett.
    

prae.hu

A kötet különlegessége, hogy a kiadványban szereplő nevek közül közel 500 név viselőjét sikerült azonosítani. Róluk Szalai Béla, a Mária Valéria híd újjáépítésének nyugalmazott miniszteri biztosa készített rövid ismertetőket. A kiadványban megjelenik a napló több szereplőjének arcképe és a korszakból származó városképek.
    

Az írás bőséges környezetei korrajzot ad Esztergomról, tájékoztat a város polgármestereinek és országgyűlési követeinek megválasztásáról, híres emberek látogatásáról és időjárási eseményekről.
    

A 160 oldalas kiadvány a pannonhalmi apátsági könyvtárban megtalált kézirat hű átirata, a kiadásban az azóta megváltozott helyesírási szabályokat sem érvényesítették, az olvashatatlan szavakat kipontozással jelölték a könyvben,
    

A leírtak alapján feltételezhető, hogy Kőrösy László utólag vetette papírra a naplót, a kézirat egyes utcanevei alapján az írás valószínűleg 1902 után keletkezett. A naplóval a szerző iskoláinak, elsősorban a bencés gimnáziumnak akart emléket állítani - mondta el Mezei Attila.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Esszésorozat Juhász Ferencről – első rész
Kemény Lili Nem című regényének kritikája
Kilenc szabad növény és Boszorkányok nyara – Recenzió Sánta Miriám és Sárkány Tímea 2023-as köteteiről

Más művészeti ágakról

art&design

Kritika a Kis magyar kockológia című kiállításról
Újra nagyvásznon Tarr Béla Panelkapcsolat című filmje
Kevin Costner – Horizont: Egy amerikai eposz
Platon Karataev: Napkötöző


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés