színház
A közlemény szerint az MKT az interneten megjelent tudósításokból és dokumentumokból értesült arról, hogy három fideszes képviselő, a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke és társelnöke kezdeményezésére, a velük történt egyeztetések értelmében törvénymódosító javaslatot terjesztett a parlament elé. A hazai hivatásos táncélet jövőjét nagymértékben befolyásoló törvénymódosítás előkészítésébe sem az előterjesztők, sem a táncszövetség elnöke és társelnöke nem vonták be a magyarországi hivatásos táncszakma meghatározó alkotóit tömörítő MKT-t, sem a hivatásos tánc-szférát reprezentáló más szervezeteket.
Az MKT elnökségének álláspontja szerint a táncszövetség vezetése a saját tagsága érdekeit is csak szelektíven képviseli. A táncszövetség negyven tagjából 27 szervezet, a tagság több mint kétharmada érintett a táncművészeti életjáradék kérdésében. Ezek közül a szervezetek közül - a törvénymódosítás megszavazása esetén - nyolc kapja meg a táncos életjáradékhoz való jogot 2017. január 1-jétől. Ez a szövetségben levő táncos szervezetek csupán 30 százaléka, a regisztrált táncművészeti szervezetek kevesebb mint tizede.
Ez az eljárás nemcsak az életjáradékhoz való hozzáférés jogát tagadja meg, hanem üzenetével magából a hivatásos táncszakmából zárja ki mindazokat a művészeket és szervezeteket, akik nem tartoznak a kedvezményezettek körébe. Kizárja a hivatásosok köréből a miskolci, az egri, a kecskeméti és a soproni tánctagozatokat is, valamint a független, kortárs táncművészet egészét.
A törvénymódosítási javaslat igaz, hogy bővíti a kedvezményezettek körét, aminek eredményeként kétszer annyi táncos szervezetben teljesített szolgálatot fogadna el hivatásos táncművészeti tevékenységként, de ezzel a szelekcióval egyben megerősíti az eddigi, erre vonatkozó törvény diszkriminatív szemléletét, amely a teljes magyarországi hivatásos táncszakma 90 százalékát kirekeszti a kedvezményezettek köréből - áll a közleményben.