zene
Az előadás rendezője, Salamon András az MTI-nek korábban elmondta, Bowie az egyik legprogresszívebb és megújítóbb művész volt, nagyon komplex személyiség, szerző és előadó. Rendkívül bátor volt, miközben meglepő és igényes is, szétfeszített minden műfaji, tartalmi és formai keretet.
Az Ashes to Ashes című pénteki koncerten a hazai könnyűzenei élvonal több ismert képviselője lép színpadra, köztük lesz Jónás Vera, Bocskor Bíborka, Gerendás Péter és Másik János. Mellettük színművészek is közreműködnek énekesként, így Ónodi Eszter, Szalontay Tünde, Thuróczy Szabolcs és Gyabronka József. Az Ashes to Ashes zenekarának vezetője a dzsessz színtérről ismert Juhász Gábor gitáros, szerepel benne Gátos Iván (zongora), Gátos Bálint (basszusgitár) és Gyenge Lajos (dob).
Az első Bowie-emlékkoncert a Gödör Klubban volt április 2-án, a produkció júniusban szerepelt a Miskolci Operafesztiválon, harmadszor pedig augusztusban a Sziget fesztivál Magic Mirror sátrában volt látható és hallható.
"A fellépő színészek többsége a Go To Casting filmszínész iskola tanára. Közülük például Ónodi Eszter és Thuróczy Szabolcs közösen énekli az Under Pressure-t, Eszter külön a Hello Spaceboyt, Szabolcs a Rock and Roll Suicide-ot, Gyabronka József a Heroest" - mondta korábban a rendező az MTI-nek.
A Bowie-tribute projektről Salamon András harminc tanítványával közösen a Metropolitan Egyetemről egészestés zenés filmet készít.