Közlése szerint Antal András - aki kollégája és barátja - utóbbi években készült munkái fogalmi korszakokra bonthatók. A művész a számára érdekes fogalmak kapcsán felmerülő gondolatait próbálja meg tárgyiasítani, kerámiába foglalni. Ennek megfelelően volt már Ipoly-menti gondolatok, Tájtörténet, Nyári zápor vagy éppen Az időtlenség lenyomatai címet viselő tárlata is.
    

Mostani, szakrális témájú kiállítását a "természetfölötti gondolatok letükrözésének" tartja. Antal András maga is azt vallja, hogy ember nélkül nincs szakralitás, de szakralitás nélkül sincs emberi lét.
    

Antal András elmondta: csalódni fog, aki Kecskeméten kiállított munkáiban direkt módon keresi a szakrális tartalmat, hiszen sokkal áttételesebben, "messzebbről indítva" közelíti meg a témát. Szakrális tartalmat hordozhat számára például a mezopotámiai kultúrából is ismert pecsételő henger hatására készített munkája. Egy gipszhengerbe faragott motívumok sorozatos lenyomata ugyanis néha "leltárszerű, néha felsorolásszerű, de néha egészen drámai dolgokat" idézhet fel a szemlélőben.
    

A keramikusművész kiemelte: az alkotás folyamata során nélkülözhetetlen érzékenységét féltve őrzi a mindennapokban, hiszen azt vallja, ez "az egyetlen nem anyagi eredetű értékünk". A környezetében zajló folyamatokból, történésekből számtalan momentumot érzékel és képes eltárolni és később, amikor szinte teljesen váratlanul rátörnek az észlelések emlékei, azokat már csak tárgyakká, kerámiákká kell formálnia.
    

Antal András Ferenczy Noémi-díjas keramikus a hetvenes évek közepétől a Romhányi Építési Kerámiagyár tervezője volt. Később mintegy tíz éven át a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió művészeti tanácsadójaként dolgozott, majd többször volt a műhely ösztöndíjasa is. Jó néhány köztéri alkotása mellett számos munkája közgyűjteményekben lelhető fel.