színház
Korábban minden hónapban kerestek egy témát, amely zeneszerzésre inspirálta őket. A témához kapcsolódóan olyan vendéget hívtak, akire valóban kíváncsiak voltak. Az est célja az volt, hogy egy olyan párbeszéd alakuljon ki, amelyben a riportalany is kíváncsi az őt kérdezők személyiségére, művészetére. Ezt egészítették ki a komponáló zenészek személyes vallomásai, amelyek nagy segítséget nyújtottak ehhez, hiszen általuk a laikusok is bepillantást nyerhettek a jazz-zeneszerzés és az improvizáció műhelytitkaiba. Az eddig meghívott vendégek és a közönség reakciói bizonyítják, hogy az elképzelés működik: aki egyszer eljött a Konzervnyitóra, törzsközönséggé vált.
Dés András ütőhangszeres, a Konzervnyitó Akciócsoport vezetője, közel negyven interaktív zenés beszélgetés után 2016 szeptemberében ismét útjára indítja a sorozatot. Most azonban egy közös téma köré szerveződnek a vendégek és maga az eseménysorozat is. A négy részből álló sorozat címe: magyar. Napjaink aktuális, sokak által feszegetett kérdése, hogy hol kezdődik és hol végződik a magyarság fogalma. Mit jelent magyarnak lenni, lehet-e valaki jó vagy rossz magyar, ki honnan indulna el és hova érkezne, ha definiálnia kellene a magyar szót? Az est házigazdái jazz zenészek (trió vagy quartet felállásban), akik az adott témára komponálnak zenét, improvizációkkal reagálnak az est történéseire és beszélgetőtársként is közreműködnek. A vendégeik pedig a Magvető Kiadó népszerű szerzői. Reményeink szerint ezzel radikálisabb, a megszokott kereteket még inkább feszegető sorozattá válhat a már jól ismert Konzernyitó.
szeptember 30. 19h
Vendég: Závada Pál, zenészek: Subicz Gábor-trombita, Juhász Gábor-gitár, Dés András, ütőhangszeres
október 22. 19h
Vendég: Tóth Krisztina, zenészek: Ávéd János-szaxofon, Lamm Dávid-gitár, Barcza Horváth József-nagybőgő, Dés András, ütőhangszeres
november 18. 19h
Vendég: Bodor Ádám, zenészek: Fenyvesi Márton-gitár, Lukács Miklós-cimbalom, Dés András, ütőhangszeres
december 12. 19h
Vendégek: Babiczky Tibor és Grecsó Krisztián, zenészek: Bacsó Kristóf-szaxofon, Szabó Dániel-zongora, Szandai Mátyás-nagybőgő, Dés András, ütőhangszeres
A korábbi olyan években vendégeik voltak a legkülönbözőbb területek prominens képviselői, mint pl. Ascher Tamás (rendező), Pintér Béla (író, rendező, színész), Mácsai Pál (színész-rendező), Nyáry Krisztián (író), Szántó Dávid (sportriperter), Heimann Zoltán (borász), Horváth Csaba (koregráfus), Al Ghaoui Hesna (újságíró) és…
"Megint elkezdtem a zenészlétet irigyelni. Jó lett volna fújni a szaxofont köztetek!" /Spiró György, író/
"Az a közeg amit létrehoztatok – és ami fájóan hiányzik a mindennapjainkból – úgy hiszem a legtöbb embernek létfontosságú." /Rácz Zoltán, ütőhangszeres/
"Azt hiszem valahogy így kellene léteznünk." /Pelényi Margit, építész/
"Nekem tényleg jó szex volt." /Mester Dóra, szexedukátor és társadalomkutató/
"...irigyellek benneteket ezért a szabadságért s mostantól többet fogok jazzt hallgatni..." /Rényi András, esztéta/