Az 1926-ban Budapesten született, gyakran a "magyar Szolzsenyicinnek" nevezett író, történész, a Gulag lexikon szerzője 2012-ben bekövetkezett haláláig élt a nagykanizsai Csengery utca 52. szám alatti házban. A város önkormányzata - a tábla szövege szerint - "a szovjet rabtáborokba hurcolt sokszázezer magyar helyett szóló díszpolgárának" állította a Gulag-emlékévhez kapcsolódóan az emléktáblát, amelynek leleplezésekor Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) azt mondta: Rózsás János olyan ember volt, aki segítette sorstársait, kutatott az eltűntek után, és szólt mások helyett is.
    

A polgármester felidézte, hogy Rózsás János 1944-ben, 18 évesen került szovjet hadifogságba, ahonnan csak 1953 telén szabadult. A rabságban eltöltött idő alatt ismerkedett meg Alekszandr Szolzsenyicinnel, és szabadulása után a KGB arra próbálta rávenni, hogy a később Nobel-díjassá lett barátja "cáfolataként" írja meg az "ellen-Gulagot". Ehelyett megírta Keserű ifjúság című könyvét, amely először csak Münchenben jelenhetett meg 1986-ban.
    

Dénes Sándor emlékeztetett arra is, hogy az író, történész olyan ember volt, aki "a világot és a létezést nem engedte elvenni és eltörölni", az emléktábla is a kiállás, az emlékezés és az emberség jelképe.
    

A nagykanizsai emléktábla leleplezésén jelen volt az egykori Gulag-rab fia, Rózsás Antal, valamint a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetségének zalai és nagykanizsai vezetői.
    

Rózsás János 1940-től segédtisztviselő, jegyzőségi írnok, majd főmérnöki titkár volt. 1944 decemberében a Vörös Hadsereg letartóztatta, az volt a vád ellene, hogy önként harcolt magyar leventeként a Szovjetunió ellen.
    

1944 és 1953 között a szovjet Gulag kényszermunkatáboraiban raboskodott. Két évet töltött Ukrajnában, majd éveket az észak-uráli Szolikamszk erdeiben. Az utolsó négy esztendőt Kazahsztánban dolgozta le, Karabas és Szpasszk után Ekibasztuz bányászvárosában. Itt ismerkedett meg Alekszandr Szolzsenyicinnel, a későbbi Nobel-díjas orosz íróval, akivel három évet töltöttek együtt.
    

Rózsás Jánost 1962-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága rehabilitálta.
    

Könyvei a rendszerváltás előtt csak külföldön jelenhettek meg: Münchenben adták ki 1986-ban a Keserű ifjúság, 1987-ben az Éltető reménység című műveit. 1995-ben már Magyarországon jelent meg a Duszja nővér, 2000-ben a Gulag lexikon és 2005-ben a Leventesors.
    

Zala megye és Nagykanizsa díszpolgára 2001 augusztusában megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. 2003-ban a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével tüntették ki. 2011 augusztusában vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat) a Gulag szörnyűségeinek - az egyetemes történettudománynak fontos forrásanyagot jelentő - kutatásáért, tapasztalatainak emlékiratokban való megörökítéséért, példaértékű életútja elismeréseként.