bezár
 

irodalom

2016. 07. 14.
Kenyeres István lett a Magyar Levéltárosok Egyesületének új elnöke
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kenyeres Istvánt, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatóját választották meg a Magyar Levéltárosok Egyesületének (MLE) új elnökévé szerdán Győrben, ahol háromnapos vándorgyűlését és közgyűlését tartotta a szakmai szervezet.

Az egyesület alelnökének Hermann Istvánt, a Veszprém megyei levéltár igazgatóját és Tilcsik Györgyöt, a Vas megyei levéltár nyugalmazott igazgatóját választották meg a vándorgyűlés utolsó napján tartott közgyűlésen.
    

prae.hu

Mint Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára a szerdai közgyűlés előtt mondott köszöntőjében hangsúlyozta, a levéltáros szakma "többrétegű hivatás": egyrészt tudományos kutatásokat kell folytatni és azokat segíteni, másrészt szélesíteni kell a hazai és a nemzetközi kapcsolatokat a források még jobb megismerhetősége érdekében, harmadrészt pedig használni kell a modern kor eszközeit a színvonalas szolgáltatások nyújtásához.
    

A levéltárosoknak e tekintetben nincs könnyű dolguk, ha meg akarnak felelni a követelményeknek, de a magyar levéltáros szakmának nem kell szégyenkeznie - fűzte hozzá.
    

Latorcai Csaba beszélt arról is, hogy az emberi erőforrások miniszterének 2015-ös rendelete meghatározza a levéltárak működésével kapcsolatos szakmai követelményeket, és biztosítja a levéltárosi hivatás és az ügyfélközpontú levéltárosi szolgáltatások színvonalát.
    

A távlati cél, hogy a levéltárak a változó igényeknek folyamatosan megfelelni képes intézményekként működjenek. "Végig kell járniuk azt az utat, amely az átlátható, ellenőrizhető, nyilvános és 21. századi szinten szolgáltató intézmények felé visz" - hangsúlyozta Latorcai Csaba, hozzátéve, hogy a kormány elkötelezett és kész forrásokat is biztosítani a feladatokhoz.
    

Hozzátette: fontos a szakma és a kormányzat közötti valódi és hatékony párbeszéd, és ennek érdekében a levéltári társadalom sokat tehet azzal, hogy "megszervezi önmagát", vagyis szakmai szervezeten keresztül fogalmazza meg álláspontját.     

Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének leköszönő elnöke - aki két cikluson át, nyolc évig vezette a szakmai szervezetet - beszámolójában felidézte, hogy az elmúlt négy évben 860-ról 1312-re nőtt az egyesület nyilvántartott tagjainak száma, és a szervezet 92 millió forint pályázati támogatást kapott.
    

Hozzátette: előző ciklusának végén labilis volt a szervezet gazdálkodása, de a támogatásoknak és a takarékosságnak köszönhetően jelenleg stabil.
    

Az elmúlt évek eredményeiről szólva kiemelte a nemzetközi kapcsolatok erősítését, főként Angliával, Oroszországgal és Hollandiával, valamint a Nemzetközi Levéltári Tanáccsal.
    

Mint a Tyekvicska Árpádot váltó Kenyeres István elnöki programvázlatából kiderül, legfontosabb feladatának a szakmai szervezetben elkezdődött professzionalizáció folytatását, az egyesületben működő szekciók erősítését, valamint egy levéltár-pedagógiai szekció létrehozását tekinti. Erősíteni szeretné a Nyitott Levéltárak országos programsorozatot és az együttműködést a közgyűjteményi egyesületekkel. Műhelytalálkozókat szervezne és kezdeményezné az egyesület középtávú stratégiájának megalkotását.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Műfajok, művészeti ágak, médiumok keveredése Milosevits Péter életművében
Esszésorozat Juhász Ferencről – első rész
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kemény Lili Nem című kötetéről a miskolci bemutatón Moklovsky Rékával beszélgetett

Más művészeti ágakról

Kiss Judit Ágnes: Tujaszörny és nyírfakobold, Pagony, 2024
Megnyitószöveg Dóra Emese és Hu-Yang Kamilla közös kiállításához
színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Renaud-Delage: Gru 4


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés