bezár
 

irodalom

2016. 06. 07.
A működésképtelenség határán áll a József Attila Kör
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A folyamatosan csökkenő működési támogatások és a finanszírozási környezet okozta problémák következtében megszűnés fenyegeti jelenlegi formájában a József Attila Kör Irodalmi Egyesületet (JAK) - közölte a szervezet elnöke, Gaborják Ádám kedden Budapesten.

Hozzáfűzte: a mindenkori pályakezdő irodalmárokat érdekében 1989 óta működő szervezet a felelős minisztériumtól 2014-ben 1,7 millió, 2015-ben 1 millió forintot kapott működési költségekre, ez az összeg idén 760 ezer forintra csökkent. A májusban megítélt idei támogatás a tizedét sem fedezi a JAK éves 9-10 millió forintos működési jellegű kiadásainak, amely 2015-ben a bérköltségek nélkül is mintegy 3,6 millió forintra rúgott.
    

prae.hu

Ugyan a szervezetnek a vonatkozó jogszabály értelmében a működési költségeket a tagdíjakból kell finanszíroznia, ehhez a JAK mintegy 300 rendes tagjának legkevesebb évi 40 ezer forintot kellene befizetnie, amire a pályakezdés nehézségei mellett nyilvánvalóan nem képesek - hangsúlyozta Gaborják Ádám, megjegyezve, hogy a JAK a négy reprezentatív írószervezet közül már korábban is legalább másfélszer-kétszer kevesebb támogatást kapott. A szervezet az elmúlt években többször is jelezte a problémát az illetékes minisztériumnál, mindeddig eredmény nélkül.
    

Nehezíti a JAK helyzetét, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) jelenlegi szabályrendszere, jogi környezete nem ad lehetőséget elegendő működési költség elszámolására, miközben egyébként is folyamatosan csökkennek a pályázati források - vélte a JAK elnöke, aki megemlítette a Márai-program leállását, valamint azt is, hogy az NKA idén nem írt ki pályázatot a könyvheti pavilonbérlés támogatására.
    

Gaborják Ádám szerint rendkívül aránytalan a források elosztása: miközben szervezetek és folyóiratok szűnnek meg a támogatási pénzek csökkentése miatt, "a Kerényi Imre-féle sorozatvízió" több mint 300 millió forintból működhet, míg a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. 150 milliós támogatással, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) pedig 10 milliárdos költségvetésből gazdálkodhat.
    

Mindezek miatt tervezhetetlen az egyesület pénzügyi háttere - hangsúlyozta Gaborják Ádám, aki hozzátette: ha nem történik javulás a szervezet helyzetében, a JAK jelenlegi formájában legfeljebb év végéig tud fennmaradni. A pénzügyi nehézségek miatt nem fognak tudni honoráriumot fizetni, megszervezni a hagyományos műfordítói táborukat és nem tudják teljesíteni a külföldi partnerszervezetekkel közös együttműködéseiket, valamint megszűnhet a több mint két évtizedes múltra visszatekintő, a fiatal pályakezdők egyik legfontosabb fórumának számító JAK-füzetek sorozat is.
    

Az MTI kérdésére elmondta azt is: a stabil pénzügyi háttér biztosításához jelenleg legalább 2-3 millió forint pluszforrásra lenne szüksége a szervezetnek.
    

Ezzel kapcsolatban Kassai Zsigmond, a JAK titkára megjegyezte: kétmillió forintos azonnali támogatási igénnyel fordultak a minisztériumhoz, erre azonban egyelőre nem érkezett érdemleges válasz.
    

Természetesen a JAK nem várja el, hogy teljes egészében az állam tartsa el, például tavaly csaknem 600 ezer forint adományt gyűjtöttek össze a szervezet működési költségeinek fedezésére - fűzte hozzá Kassai Zsigmond. A gyűjtést folytatják a JAK könyvheti pavilonjánál és online is, emellett igyekeznek más pályázati forrásokat keresni az irodalmi szervezet megmentése érdekében.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Beck Tamással, a 33. Salvatore Quasimodo Költőverseny fődíjasával
Megjelent a szerző emlékiratainak folytatása, A másik egy
Elisa Shua Dusapin Tél Szokcsóban című kötetéről

Más művészeti ágakról

Dan Schoenbrun: Ragyogj TV, ragyogj!
építészet

(kult-genocídium)
A 2024-es Aranyvackor pályázat díjátadójáról
A filmek rejtett történetei a BIFF-en


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés