Kiss Gábor: A cím elég bonyolult, de még így is többértelműség rejlik benne. Mit jelent az pontosan, hogy „Megfigyelés és következtetés a nyelvi tevékenységben”?

Kugler Nóra: Azt vizsgálom, hogyan jelenítjük meg azt, hogy megfigyelt dolgokról, a tapasztalatainkról beszélünk. Az érdekelt elsősorban, hogy ettől különbözik-e az, amikor nem közvetlen tapasztalaton osztozunk meg, hanem olyasmiről szólunk, amire csak következtetni lehet. Az Agymanók (Inside out) című filmben Derű (Joy) a gondolatexpresszen véletlenül felborítja a szállítmányt. Ahogy szedegeti és rendezgeti a szétszóródott darabokat, azon bosszankodik, hogy a tény és a vélekedés nagyon hasonló. Engem inkább kíváncsisággal tölt el, hogy mikor közöljük a vélekedésünket úgy, ahogy a tényeket szoktuk. Egyáltalán érdemes-e arról beszélni, hogy a tények és a vélekedések nagyon különböző dolgok? Hol van határ a megtapasztalható tény és a tapasztalatra épülő következtetés között?

A tény nem valami eleve adott dolog, a tény szó mindig csak arra vonatkozik, amit valaki ténynek tart. Ami nekem tény, lehet másnak vitatható vélekedés. Ha látok egy dülöngélő embert kijönni egy sörözőből, akkor tapasztalati tény vagy a megtapasztalt jelek közvetlen kiértékelése, vagy a jelekre épülő következtetés az, hogy ez az ember részeg? Ha azt mondom, hogy szegény ember, biztosan nagyon magányos, akkor ezt mindenki vélekedésnek fogja tartani, még azt is kétségbe vonhatják, hogy van-e egyáltalán ennek a vélekedésnek tapasztalati alapja. Vagy számon kérhetik, hogy van-e nekem legalább statisztikám arról, hogy a sörözőből dülöngélve kilépő emberek inkább magányosak, mint nem. A következtetés az utóbbi esetben is épül valamire, de nagyon nehéz volna pontos beszámolót adni arról, hogyan jutottam el az ember látványának feldolgozásától ehhez a gondolathoz. Mindenesetre érdemes feltenni ezt a kérdést. A válaszadásban azt lehet megfigyelni, hogy a következtetésről szóló beszámoló nyelvi formája függ a következtetési folyamat bonyolultságától.

A következtetés összetett elmebeli folyamat. Hogyan tudja ezt vizsgálni egy nyelvész?

Egy kísérletet terveztem meg, ebben negyvenöt ember ugyanazt a filmre vett jelenetet nézte meg, majd azt kértem, hogy mondják el, mit láttak a filmen. A film nagyon egyszerű volt: egy fiatalember beszaladt egy szobába, izgatottan keresett itt-ott, majd egy borítékkal a kezében kiszaladt onnan. A kísérletben résztvevők beszámolói egyfajta tapasztalatról, a filmen látottakról szólnak. Nincs köztük két egyforma. Nemcsak a nyelvi kivitelezésben különböznek az elbeszélések, hanem a történetben is. A történetek összehasonlítása úgy is olvasható, mint egy krimi. Persze a könyv nyelvészeti munka, ez sokat ronthat a krimi élvezetén.

A történetmondás után mindenkivel beszélgettem is, általában azt kérdeztem, hogy miért állították azt, amit állítottak. Olyan kérdéseket is feltettem, amelyekre nem lehetett választ adni a film alapján. Például megkérdeztem, hogy miért „sietett” vagy „kapkodott” a fiatalember (mindig azt a szót használtam, amelyet az adatközlő mondott az elbeszélésben). Ezek a válaszok vélekedést tartalmaztak. Mivel minden esetben ugyanaz volt a látott jelenet, jól azonosítható volt, hogy mi a megfigyelés, és mi nem az. Hozzáteszem nincs olyan külső szempont, amely alapján élesen elkülöníthető volna a tapasztalat és annak kiértékelése, illetve a tapasztalatra épülő következtetés. A válaszok nyelvi formáját mindenesetre igyekeztem gondosan elemezni.

A könyvben sok a példa, a táblázat és az ábra. Ezek segítik az adatok áttekintését, de azért elég könnyű elveszni a részletekben.

Nagyon könnyű, én is többször elvesztem már bennük. Azt remélem, hogy a szöveges rész vezeti az olvasót annyira, hogy akár válogatni is tudjon az adatok vagy az alfejezetek fontossága alapján. A diskurzustípusoktól, amilyen a történetmondás és a beszélgetés, azok mondatain keresztül egyes szavakig vagy szóelemekig sokféle nyelvi kifejezést elemez a könyv. Az egyes elemző részek kihagyhatók, az összefoglaló pontok alapján is lehet tájékozódni az egész munka lényegéről. Több mint háromszáz nyelvi adat van a könyvben. Számomra nem független az elmélet és a nyelvi tény, ezért arra törekedtem, hogy e kettő összehangolásával mondjak valamit a tapasztalat és a következtetés nyelvi kifejezéséről.

A habilitációs dolgozatom egyik bírálója, Pelyvás Péter maximális pontszámmal értékelte a munkámat, de kiderült számomra, hogy a nyelvészeti tárgyalásnál érdekesebbnek találta a példamondatként szereplő nyelvi adatokat. Meg is jegyezte, hogy már csak a példamondatok miatt is érdemes volna a disszertációt közölni. Azt remélem, hogy ezzel a munkával is hasonló a helyzet, talán a feldolgozott adatok azoknak is érdekesek lesznek, akiket az elmélet és az elemzés kevésbé szórakoztat, vagy akik ezekkel esetleg nem is értenek egyet.

Az elmélet miatt szerepel a címben a „nyelvi tevékenység”? Nem volna elég az, hogy „a nyelvben”?

Talán elég volna, ha mindenki ugyanazt értené rajta. Tátrai Szilárd, a kötet egyik lektora szokta mondani, hogy bizonyos fogalmazási módok vagy terminusok megválasztásának tétje van az elmélet szempontjából is. Itt a tét az, kiderül-e, hogyan tekintünk a vizsgálat tárgyára. A téma korábbi feldolgozásaiban általános volt, hogy a tény és hasonló kifejezések vizsgálata elszakadt a beszélőtől, a tényközlés pedig dologszerűen, a nyelvben lévő, a beszélőtől függetlenül adott valamiként volt tárgyalva, amelyet a beszélők időnként, valamikor valamire használnak, de ez már nem is feltétlenül tárgya a nyelvészetnek. Ebben a könyvben teljesen más szemlélet érvényesül. A vizsgált jelenségek nincsenek készen, a dolgokba, a fejünkbe vagy a nyelvbe belerejtve, hanem egymást megérteni kívánó emberek tevékenységében jönnek létre. Ez a tevékenység mintákat követ, de erősíti vagy át is alakítja ezeket a mintákat, mindig alkotó, létrehozó tevékenység.

Már csak azt áruld el, hogy miért ragaszkodtál a sorozat megszokott, egységes megoldásától eltérő borítóhoz! Miért ez a szín? És mi köze a könyvnek a Nagyítás című filmhez?

Már utaltam arra, hogy a következtetés valamin alapul, és a tapasztalat nem elszigetelten, más tapasztalatoktól függetlenül dolgozódik fel, hanem összefüggésben azzal, amit már tudunk, amire emlékezünk, amit ezeknek az alapján el tudunk képzelni, és a folyamat függ attól is, hogy milyen helyzetben történik mindez. Douglas Hofstadter írja azt, hogy „Az emberek mindenütt s állandóan mintázatokat látnak”. A Nagyítás a rögzített képen, a tapasztalatot követően azonosított jelek értelmezéséről, egy hermeneutikai problémáról szól. A könyvben olvasható kísérlet résztvevői és őket megfigyelve én is valami hasonlót csinálunk, mint a film főszereplője. A kísérlettel nyert szövegkorpuszt Kivinek neveztem el az eredeti címet (Korpusz az inferencialitás vizsgálatához) megrövidítve, ezért kínálkozott a lehetőség, hogy a borító kiviszínű legyen. És igen, ehhez a feltűnőbbet, a kivi húsát és nem a héját választottam mintának. Szeretem ezt a színt.

Most már tudjuk, hogy mi a kedvenc színed. Mondanál még magadról valamit?

A könyv szempontjából az előzménykutatások lehetnének érdekesek, a témáról szóló első publikációim óta elég sokat változott az, ahogy a nyelvről gondolkozom. Az MTMT oldalán nyilvános a közleményeim jegyzéke, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék honlapjára fel van töltve az önéletrajzom, a hallgatói véleményeket is mindig nyilvánossá teszem. Szeretem a nyíltságot, az egyszerűséget és az őszinteséget. Szeretek tanítani, tanítás közben több elevenség van bennem, mint egy konferencián előadás közben. A tanítványok mellett az ELTE-hez köt az a kutatói közösség is, amelyhez tartozom. Szeretek itt dolgozni.