Kertész művei "komolyan, néha gyötrelemmel szólnak, de sohasem dagályosak, soha nem tűnnek nem eredetinek: irodalmi és filozófiai szempontból olyan erősen fegyelmezett és következetes könyvek, hogy elszorítják a torkot" - írta a Kertész Imrét személyesen ismerő Giorgio Pressburger zsidó származású magyar-olasz író.
    

Pressburger szerint Kertészben "nem volt a gyűlöletnek vagy keserűségnek semmilyen jele. Nem volt benne kérkedés, amiért túljutott a halálos próbán". Hozzátette: "most a világnak le kell mondania egy emberről, aki az emberiség, nemzete, évszázada büszkesége volt. Az az író-, költőtípus, amelyhez tartozott, ma egyre ritkább, de az ő példája bizonyítja, hogy az emberiség mindig képes új példaképeket felmutatni".
    

Az Il Giornale megemlékezésében azt írta, Kertész sorsa az volt, hogy sorstalan legyen. Halálával a náci lágerek újabb nagy szemtanúja távozott: Kertész Imre megmutatta, hogy a "borzalom nem feltétlenül a sarok mögött bújik meg, hanem velünk van (...)".
    

Az IlSole24Ore gazdasági napilap szerint Kertész a 20. század titkait fejtette meg. A La Repubblica szerint a "zseniális és szabad" Kertész Imre nemcsak a Soá tanúja volt, hanem elmondta, mit jelentett a nácizmus, a zsidók megsemmisítése és a 20. századi diktatúrák (...), amelyek éppúgy az európai kultúra részei, mint nyelv, az irodalom és a zene. Az Il Fatto Quotidiano szerint Kertész volt az az ember, aki "a borzalomban is a boldogságot kereste".  
    

Kertész Imre utolsó könyve, A végső kocsma olasz fordítása szeptemberben a Bompiani kiadónál jelenik meg.