A 2012-ben készült filmet a magyar nézők három évvel ezelőtt láthatták először, tavaly pedig elnyerte a Mediawave Fesztivál Úton online filmversenyén a legjobb filmnek járó díjat.
    

A francia filmes az 1980-as évek közepén Super8 kamerájával forgatott az akkori magyar punkok között, akiket elsősorban a rendszerellenesség tartott össze. A rendezőnő húsz évvel később felkereste ugyanazt a 12 embert, szembesítette őket egykori önmagukkal, valamint a korabeli élményeikről, a rendszerváltással kapcsolatos várakozásaikról és a jelenlegi politikai helyzetről kérdezte őket.
    

A Le Monde kritikája szerint "a csodálatos korabeli felvételek ezeknek a modern fiataloknak a bátorságát ünneplik, akik a Szabad Európa Rádió hullámain fedezték fel a Sex Pistols, a Ramones, a Dead Kennedys zenekarokat. Félistenek, akik a punk égisze alatt találták meg az egyetlen méltó módot arra, hogy kitartsanak egy olyan világban, amely semmi jobbat nem ígért számukra annál a körvonalazatlan szegényes életnél, amely lassanként felemésztette a szüleiket".
    

A kritikus Isabelle Regnier szerint a dokumentumfilm a bonyolult ideológiai finomságokat mutatja meg, amelyeket akkoriban elleplezett a kommunista hatalom iránti utálat, amely áthatotta ezt a kis közösséget. A keleti punk ugyanis jobboldali színezetű volt, nagyon távol attól, ami akkor Nyugaton jellemző volt. Az anarchista jellegű libertariánus eszmétől, amely a szereplők egy részét jellemezte, a nyíltan rasszizmussal és antiszemitizmussal áthatott nacionalista meggyőződésig a skála széles volt - hívta fel a figyelmet a lap.
    

"Felidézve a zavartságot, amely akkoriban uralkodott, a film izgalmas megvilágítását adja a jelenlegi ideológiai káosznak, amelyben - ahogy a film egyes szereplői kimondják -, a baloldal a burzsoázia pártja lett, a szélsőjobboldal pedig a proletariátusé. A kommunizmus üressége a kapitalista nihilnek adta át a teret, s alig van több ok reménykedni Budapesten, mint az 1980-as évek elején" - írta a Le Monde.