Az öregedéssel, az elmúlással, a feleslegessé válással és az elfogadással foglalkozó szürreális darabban számos híres vagy hírhedt irodalmi karakter jelenik meg, a néző találkozhat Don Quijotéval és Sancho Panzával, Casanovával, A párizsi Notre-Dame Esmeraldájával, Lord Byronnal vagy a kaméliás hölggyel.
    

Az Út vége alcímet viselő darabban "egy olyan út végén találjuk magunkat, ahol minden történelmi személyiség vagy irodalmi alak találkozik egymással. Ebből a világból már nincs kiút, vagy csak nagyon nagy szerencsével" - ismertette korábban a Népszínház előadását Gyarmati Kata művészeti vezető.
    

A Camino Realt Upor László fordította magyarra a szabadkai társulat megbízásából. Keszég László a Magyar Szó című újvidéki napilapban úgy fogalmazott: a fordító számára is "külön izgalom, hogy olyan darabbal találkozott, amelyet ismert, de eddig nem került be a magyar színházi vérkeringésbe".
    

Keszég László az 1990-es években találkozott Tennessee Williams kevésbé ismert darabjával, és azonnal megragadta a hangulata. "Az álom, az elképzelt és a valóság közti átlépésről, az ennek mezsgyéjéről beszélő darabok azóta is sokat foglalkoztatnak" - fogalmazott a rendező. "Vegytiszta amerikai írás ez, az amerikai gondolkodást sugárzó alapmű, viszont univerzális problémákkal foglalkozik. Felteszi a kérdést, hogy miért vagyunk a Földön. Érdekes módon ezen a ponton számomra kicsit kapcsolódik Madách Imre művéhez, Az ember tragédiájához. Hasonlít hozzá az a problematika, amellyel foglalkozik, csak a Camino Real szürreálisabb, és sokkal pillanatszerűbb. Arról gondolkodik a mű, hogy milyen módon érdemes élni. A nagy élet-halál kérdéseket boncolgatja, de rendkívül szórakoztató módon. Tennessee Williams azt mondta, hogy a Camino Realba mindent beleírt, amit tudott az életről" - részletezte.
    

Keszég László Szabadkán született, korábban is rendezett már a szabadkai Népszínházban, és a helyi Kosztolányi Dezső Színházban is.