Mint felidézte, 1990-ben kérték fel a Nemzeti Énekkar - akkori nevén Állami Énekkar - vezetésére, így a Nemzeti Filharmonikusoknál - korábbi nevén Magyar Állami Hangversenyzenekarnál - betöltött fuvolaművészi posztját karigazgatásra cserélte, és 45 éves korában végleg letette hangszerét. "Nem volt nehéz, egy természetes váltás volt ez az életemben, hiszen a vezénylés gyerekkorom óta érdekelt, később a Zeneakadémián is fuvola és karnagy szakon végeztem. 14 éves korom óta különböző zenekarokban fuvoláztam, 22 évesen már játszhattam az Állami Hangversenyzenekarnál. Gyönyörű harminc év volt, de véget ért" - mesélt akkori döntéséről.

Amikor átvette a mindössze öt évvel korábban alapított énekkar vezetését, azt találta, hogy bár kiváló elődei voltak, a repertoár meglehetősen hiányos, így karnagyi munkájának első évtizede a folyamatos építkezésről szólt - fogalmazott Antal Mátyás.

"A Nemzeti Énekkar alapvetően egy nagy, romantikus hangzású vegyeskar, amely Verdi és Brahms Requiemjében, a nagy Mahler- szimfóniákban és hasonló művekben érzi a legjobban magát. Ugyanakkor rengeteg kortárs zenét is csináltunk, ezt mindig is feladatomnak tartottam: az én időszakom alatt az énekkar 30-35 kortárs oratóriumot mutatott be, köztük számos ősbemutatóval és magyarországi bemutatóval. Szép kirándulásokat tettünk az opera világába is, részben koncertszerű előadásokon, de a kezdetek óta résztvevői vagyunk a Müpa Wagner-fesztiváljának is."

Arra a kérdésre, hogy fuvolista múltjának van-e szerepe karnagyi felfogásában, rámutatott, hogy az éneklésben igényli azt a ritmikai vagy egzakt pontosságot, amelyet a hangszeres játék megkövetel, másrészről viszont a hangszerjátékban igénye van arra a fajta "éneklő zenélésre", amelyet a vokális zene képvisel. Mint hozzáfűzte, egész élete megoszlott a hangszeres és a vokális zene között.

A leköszönő karigazgató arról is beszélt, hogy harmonikusan zajlik az énekkar élén a vezetőváltás: Somos Csaba január 1-jével vette át hivatalosan az együttes vezetését, de három hónapig még együtt dolgoznak. "Ez nagyon imponáló, mert manapság nem ez a divat, általában azt látjuk inkább, hogy a vezetőváltások zaklatott körülmények között történnek" - jegyezte meg Antal Mátyás. Úgy vélte, Somos Csaba biztosan kiválóan fogja vezetni az énekkart, az együttesnek jót fog tenni a váltás, ennyi év után nyilvánvalóan szükség van a frissítésre.

Antal Mátyás a Nemzeti Énekkar megalakulásának harmincadik évfordulóját ünneplő jubileumi hangversenyen búcsúzik együttesétől. A koncert műsorát maga állította össze.

"Verdi Négy szent énekét azért választottam, mert a nagy romantikus kórusművek jelentik az énekkar igazi otthonát. Ezt Eötvös Péter Ima című alkotása követi, mely magyarországi bemutatóként hangzik el. Eötvös Péter nagy zeneszerző, régóta ismerjük egymást. Úgy gondolom, hogy amit képvisel az új zenében, az követendő vonal, oda kell rá figyelni. Végül pedig Bartók következik, aki örökké a miénk. A Cantata profana mondanivalója ma is megszívlelendő egy olyan világban, ahol nagy az ízlés elsekélyesedésének veszélye, miközben a bartóki "csak tiszta forrásból"-eszme lenne a követendő. Egy ilyen gondolat tolmácsolásával befejezni hivatalos pályámat igazán felemelő érzés."

A Zeneakadémián kedden este tartandó koncerten Antal Mátyás vezényletével fellép a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar, a hangverseny szólistái Szalai Ágnes szoprán, Klein Ottokár tenor, valamint a neves román bariton, Alexandru Agache lesznek.

Antal Mátyás elmondta, hogy a jövőben is nagy örömmel folytatja a tanítást a Zeneakadémián, és igyekszik továbbra is koncertező karmester maradni.

Antal Mátyás muzsikus családban született 1945. július 31-én Budapesten. A Zeneakadémián 1970-ben karvezetés-, 1971-ben fuvolaművész-diplomát szerzett, Párkai István és Vásárhelyi Zoltán, illetve Hartai Ferenc és Kovács Lóránt tanítványaként. 1980-81-ben a brüsszeli Királyi Zeneakadémián folytatott karmesteri tanulmányokat.

Már 1967-ben játszott a Magyar Állami Hangversenyzenekarban - e tevékenysége 1990-ig tartott. Mint fuvolista, zenekari munkája mellett rendszeresen kamarazenélt, az általa vezetett Antal-fúvósötössel számtalan új művet mutattak be.

Karmesteri tevékenysége az 1970-es években indult el, eleinte elsősorban kortárs műveket vezényelt. Egy váratlan - Ferencsik Jánosnak köszönhető - munka eredményeképpen elkezdődött életének a kórusvezetéshez kötődő része: 1983-ban a nagymúltú Budapesti Kórus tagsága felkérte, hogy vállalja el az éppen megüresedő karigazgatói állást, aminek örömmel eleget tett, hiszen így Bárdos Lajos, Forrai Miklós és Margittay Sándor utóda lehetett - derül ki az MTI-hez eljuttatott életrajzából. E tevékenységét 1984-től 2002-ig folytatta.

1990-ben végleg befejezte fuvolaművészi tevékenységét, mert az 1985-ben megalakult, hivatásos státuszban működő Állami (ma Nemzeti) Énekkar karigazgatói posztját elnyerte, mely feladatát egészen mostanáig ellátta.

Rendszeresen dirigált a Nemzeti Filharmonikusok bérleteiben és számos hazai zenekar és kórus vendégeként. Vezényelt Európa sok országában, valamint Kínában és Japánban is.

Sok CD-felvételen dolgozott karigazgatóként nagy operaprodukciókban, és sok zenekari felvételt készített különböző lemezkiadóknál.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, köztük Liszt Ferenc-díjjal (1998) és Bartók-Pásztory-díjjal (2015). Öt ízben kapott Artisjus-díjat kortárs magyar művek bemutatásáért.