film
Nemes Jeles László rendező az A War (Egy háború) című dán, A kígyó ölelése című kolumbiai, a Theeb (Farkas) című jordániai és a Mustang című francia filmmel volt versenyben.
A rangos elismerést, magyar idő szerint ma hajnalban, nem sokkal öt óra után vehette át a film rendezője, Nemes Jeles László a Los Angeles-i Dolby Színházban. A film immár Oscar-díjat, Golden Globe-díjat, és cannes-i nagydíjat is kapott.
A díjat átvéve Nemes Jeles László köszönetet mondott lenyűgöző stábjának, akik akkor is hittek a filmben, amikor rajtuk kívül még senki, egyben megosztotta a díjat a főszereplővel, Röhrig Gézával. Megköszönte a Sony Pictures Classicsnak a támogatást és Magyarországnak a film finanszírozását. "Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film" – fogalmazott.