A február 21-ig látható tárlat ajánlásában a szervezők azt írták: a kárpátaljai festőiskola egyedi, színes, kiemelkedő művészeti közösség, Kárpátalja képzőművészeinek népszerűsége és elismertsége túlterjed a régió határain, művészetének külön etnikai, lokális, időbeli sajátosságai vannak, melyek gyökerei Kelet-Közép-Európa e köztes terének, az ott élő népek szellemi egzisztenciájának történelmi rétegeiben rejlenek.
    

Kiemelték, hogy Kárpátalja művészete ma is a népi, nemzeti esztétikából, abból az örök forrásból merít, amely olyan jelentős művészek számára is ihletet adott, mint Boksay József és Erdélyi Béla, akik "úttörői és megalapozói" voltak a művészeti élet kialakulásának és fejlődésének Kárpátalján.
    

A kárpátaljai festőket jellegzetes színviláguk és kompozíciós technikájuk különbözteti meg más iskolák művészeitől, a 2008-ban elhunyt Balla Pál ungvári festőművész szerint maga a "kárpátaljai festőiskola" fogalma mint olyan az 1960-as években tűnt fel először, amikor a szovjet művészettörténészek egy csoportja Kijevben és Moszkvában rájött arra, hogy a kárpátaljai festészetet nem lehet mechanikusan besorolni a Szovjetunióban kialakított, a "l'art pour l'art" elvét elutasító szocialista realizmus keretei közé. Felismerték, hogy sajátos, különálló jelenségről van szó a Szovjetunió képzőművészetében,
    

A tájékoztatás szerint "a független Ukrajnához tartozó Kárpátalja képzőművészetének fejlődése ma is töretlen, nemzedékek kulturális eredményeit olvasztja magába."
    

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.