A késő romantika és az impresszionizmus élénk zenei világát Bruckner mellett R. Strauss, Ravel és Respighi művei elevenítik fel. A szimfóniák szerelmeseit minden idők legnagyobb remekei várják, köztük Bruckner VIII. szimfóniája Bogányi Tibor vezető karmester tolmácsolásában, illetve Beethoven V. „Sors” és Brahms utolsó, vagyis a sorban a IV. szimfóniája. A könnyedséget francia, spanyol, olasz és baszk szerzők muzsikáinak elbűvölő dallamai „lopják” a koncertterembe; Ravel, Lalo, Turina, Guridi, Respighi és Casella művei olyan mesterek interpretációjában szólalnak majd meg, mint Gilbert Varga és Paolo Paroni.

Az új évadban a zenekar valamennyi szólistapartnere különböző hangszeren játszik: Benjamin Schmid – akit a 2015. november 20-i koncerten hallhattunk – a hegedű virtuóza, Narek Hakhnazaryan a gordonka mestere, Boldoczki Gábor − az évad rezidens szólistája − a trombita művésze, Bogányi Gergely neve a zongorával forrt össze, Szabóki Tündét pedig kivételes szoprán hangszínéről ismeri a közönség. A zenekar felkérését elfogadó Narek Hakhnazaryan pedig most először koncertezik majd Magyarországon.

A sorozat következő koncertjei:

Fiesta y siesta
2016. január 22. péntek, 19:30, Müpa − Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ravel: Alborada del gracioso
Édouard Lalo: d-moll gordonkaverseny
Joaquín Turina: La oración del torero (A torreádor imája)
Jesús Guridi: Diez melodías vascas (Tíz baszk melódia)
Ravel: Bolero

Közreműködik: Narek Hakhnazaryan - gordonka
Vezényel: Gilbert Varga

E rendhagyó, Magyarországon igen ritkán hallható kompozíciókból összeállított est középpontjában a régi századforduló francia-spanyol zenei kapcsolatai állnak. A gordonkaversenyét 1876-ban lejegyző francia Édouard Lalo spanyol kultúra iránti vonzalmát több műve, köztük a közismert „Spanyol” szimfónia őrzi. A tanulmányait részben Párizsban folytató Joaquín Turina és Jesús Guridi egyaránt a 20. század eleji spanyol modernitás kiemelkedő képességű, nemzetközileg azonban kevésbé ismert képviselője; mindketten közvetlen környezetük népzenei elemeit igyekeztek ötvözni az általuk csodált francia kortársak (elsősorban az impresszionisták) zenei világával. Spanyol népzenei ihletésű a műsort indító és lezáró Ravel-mű is: a francia mester talán legismertebb kompozíciójának, a Bolerónak egy azonos nevű, 18. századi tánc az alapja, mint ahogy spanyolos témákat használt fel a szerző az eredetileg zongorára komponált ciklus, a Mirroirs (Tükrök) negyedik, Alborada del gracioso című darabjához is, melyet később zenekari darabbá is átdolgozott.

Horizont
2016. március 5. szombat, 19:30, Müpa − Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Richard Strauss: A Bécsi Filharmonikusok fanfárja
Haydn: Esz-dúr trombitaverseny
Bruckner: VIII. szimfónia

Közreműködik: Boldoczki Gábor - trombita
Vezényel: Bogányi Tibor

Ezen a koncerten valamennyi elhangzó mű esetében meghatározó szerepe lesz a trombitának és általában a rézfúvós hangszereknek. A zeneirodalom nem bővelkedik trombitaversenyekben, ennek ellenére a barokk és a klasszika időszakában több jelentős zeneszerző (köztük Telemann, Vivaldi, Hummel és Mozart) is komponált ebben a műfajban. Joseph Haydn 1796-ban elkészült Esz-dúr koncertjének különlegessége, hogy egy speciális hangszerre, a teljes kromatikus hangsor megszólaltatására alkalmas, hanglyukakkal ellátott Klappentrompete-re (billentyűs trombitára) íródott. Anton Bruckner utolsó befejezett nagyzenekari művét, a VIII. szimfóniát elsősorban terjedelme és apparátusa teszi kitüntetetté: a bruckneri dimenziókhoz mérten is monumentális, csaknem másfél órás kompozícióban az egy méretes fúvóskart is magában foglaló, hatalmas zenekar feladata, hogy kifejezésre jutassa a szerző komor látomását. A VIII. szimfónia drámai hangvételénél jóval oldottabb Richard Strauss trombitákra, harsonákra, kürtökre, tubákra és timpanira írott miniatűrje, mely, mint címe is mutatja, alkalmi zene: a Bécsi Filharmonikusok első báljára készült, 1924-ben.

Itália földjén
2016. április 15. péntek, 19:30, Müpa − Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Arcangelo Corelli: D-dúr concerto grosso op.6 No.4
Mozart: D-dúr zongoraverseny, K.451
Ottorino Respighi: Róma kútjai
Alfredo Casella: Itália – rapszódia

Közreműködik: Bogányi Gergely - zongora
Vezényel: Paolo Paroni

Aligha meglepő, ha egy olasz karmester alkalmi fellépése során itáliai remekművek is műsorra kerülnek. A több közép-európai országban – Horvátországban, Szlovéniában, Bulgáriában – is visszatérő vendégnek számító Paolo Paroni a hazai koncerttermekben ritkán megszólaltatott kompozíciókat is felmutató programmal érkezik a Művészetek Palotájába, és hazájának csaknem két évszázadnyi zenei terméséből szemezget. Kivételt ezúttal egyedül Mozart D-dúr zongoraversenye képez, bár az is éppúgy versenymű, mint a concerto grosso műfajának egyik legismertebb példája, Corelli D-dúr concertója az op.6-os sorozatból. Zsánerében rokon, sőt csaknem egy időben fogant Alfredo Casella zenekari rapszódiának nevezett programzenei műve, az Itália (1909) és Ottorino Resphigi szimfonikus költeménye, a zenei impresszionizmus egyik csúcsteljesítményeként ünnepelt Róma kútjai (1916) is. Mindkét szerző az úgynevezett generazione dell'ottanta tagja volt, azon – a 19. század nyolcvanas éveiben született – zeneszerzői csoportosulásé tehát, amely igyekezett a legújabb trendek felé nyitni, és sikerrel kísérelte meg az olasz zenét az európai modernitás véráramába bekapcsolni.

Passacaglia
2016. május 20. péntek, 19:30, Müpa − Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

J .S. Bach−Respighi: c-moll passacaglia, BWV 582
Richard Strauss: Négy utolsó ének
Johannes Brahms: IV. szimfónia

Közreműködik: Szabóki Tünde - szoprán
Vezényel: Vass András

Az átdolgozások, variációk, idézetek és reminiszcenciák a zenetörténet valamennyi időszakára jellemzőek voltak; csaknem megszámlálhatatlan azon zeneművek, illetve mű-részletek száma, amelyek emiatt több változatban is léteznek, és némi idő elteltével egy már megváltozott zenei és történelmi környezetben kerülnek újraértelmezésre. Brahms utolsó szimfóniája esetében ez az újraértelmezés még aligha bír komolyabb jelentőséggel a mű recepciójára nézve: mindössze érdekességként tartják számon, hogy az Esz-dúr hangnemű, 1885-ben bemutatott darab kétzongorás változatban is kiadásra került. Nem úgy a másik két alkotás esetében! Bach passacagliájával kapcsolatban elsősorban a hangszerelésen változtatott Ottorino Resphigi, aki a nagy előd orgonaművének nagyzenekari darabbá történő átformálásával azonban mégiscsak újjáalkotta Bach zenéjét. Így tett Richard Strauss is, aki viszont a Négy utolsó dalt lezáró, Im Abendrot (Alkonyatkor) című tételben az elmúlás hatásos kifejezőeszközeként csaknem hatvan esztendővel korábbi, saját szimfonikus költeményét, a Halál és megdicsőülést idézte meg.