építészet
2009. 02. 14.
Galéria lesz a dombóvári zsinagógából
Galériává és koncertteremmé alakítják a dombóvári zsinagógát 2010-re, az épület egyben visszanyeri eredeti, 19. századi külsejét - mondta Szabó Loránd, a Tolna megyei város polgármestere.
Az 1885-ben historizáló stílusban épült, napjainkra rossz állapotba került zsinagóga 2008-ban lett Dombóvár tulajdona. A felújításra az önkormányzat a városrehabilitációs pályázat keretében nyert régiós támogatást.
Szabó Loránd tájékoztatása szerint mintegy 150 millió forintért állítják helyre az épületet. A pályázatnál figyelembe vettek restaurátori szakvéleményt, amely leírta, hogy a templom milyen jegyek alapján épülhetett. A tervezők azon voltak, hogy az oromzat stílusa az eredetihez legyen hasonló.
A polgármester elmondta, hogy a zsinagóga helyreállításával kettős célja van a városnak: fellendíteni a helyi kulturális életet és visszakapcsolni az épület környezetét Dombóvár vérkeringésébe.
A tervek szerint a kulturális centrum állandó fellépési lehetőséget nyújt majd a helyi művészeti iskola drámapedagógiai és zenei szakán tanuló diákjainak, másrészt zenei eseményeknek, irodalmi esteknek, képzőművészeti bemutatóknak ad otthont. A 350 négyzetméteres épület helyreállítása 2009 nyarán kezdődik, és 2010-re, a pécsi Európa Kulturális Fővárosa programsorozathoz kapcsolódva készül el.
A dombóvári zsidó templom jelenleg ideiglenes védelem alatt áll, és folyamatban van a végleges védelem alá helyezése - közölte Turányi Erzsébet, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tolna megyei irodavezetője.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés