Fotó: Bach Máté (Vagány Históriák)

Juhász Ferenc

A boldogság

A boldogság egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte.
Nem krypton, a zománctejföllel befuttatott hasú. Csak
egyszerű 40 wattos üveghólyag, körte-alakú jövő. Ott lógott
fekete drótszálon a plafonról, beköpve a légyszar barna-fekete
pettyeivel, mint kis, üvegből-fújt barna-fehérpettyes ló,
mint üvegből-fújt zöldszeplős varangy. Néha pók ült az üveg-
pocakon, néha légy, hanyatt, tapadópárnás lábaival. A légy-
lábak fémpénz-alakú tapadóvánkosa fekete buborékcsokor, ingerület-
érzékelő idegvégződések párnacsokra, bizsergő hő-nedv-kiválasztó
antigravitáció-hólyagcsokorpárna. Erő-hólyagpamacs.
Fordított biológiai elektromágneses erőteret, mágnes-antimágnes
bizonyosságot tudó, tapadó-szívóerőt teremtő légytalpak! Légy-
talpak: a légyidegrendszer párnaszivacslencse-idegpénzei! A
boldogság egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte!
Poros és öreg és sárga, mintha bőre nőtt volna a hólyagüvegnek,
sárga, mint a levelibéka hasa. Tudjátok-e mi is a szegénység? Tud-
játok-e mi volt a szegénység? A boldogság egy villanykörte volt! Egy
40 wattos villanykörte! Olvastam alatta hajnalig! A boldogság egy
40 wattos villanykörte volt! Egy 40 wattos villanykörte! Akkor már
villanyunk is volt. Volt már villanyunk! És olvastam hajnalig. Olvastam
hajnalig. A kis szobában, a nem-fürdőszoba-fürdőszobában lógott
az a villanykörte. A fény-festette sárga csöndön néha átlövődött
egy zöld, kék, pepita, szivárványcsíkos, piros, aranysárga, méz-
sárga légy, mint zengő bógáncs, homlokára ragasztott páros kristály-
párnával, dupla zománc-napraforgóval! Zengett a döghitű sötétkék,
sötétzöld zománckoporsó, zenélt az eres és szőrös üvegpropeller-szárnyú
piros porcelánkoporsó, homlokán két fekete vaskoszorúval, födelén
két izzó szivárvány-keresztpántos ikrakoszorúval. A pók meg,
mint bolyhos barna ördögfing, izzadó pamutköpés, alvadt-vér menzesz-
vatta: szén-bibircsókokkal, ezüst-szemölcsökkel, kék üveglencsékkel,
lila gyémántpattanásokkal kirakva parókafej-koponyatetején.
A boldogság egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte! Olvastam
alatta Asszony, Asszonyom, Szőke Gyönyörűségem! Olvastam Szelíd
Szőkeségem! Aztán bizsergett, sercegett, zúgott, bongott, pattogott
az én villanykörte-boldogságom, s kis üveghólyagbelső-durranással,
nagy izzás-pattanással eltört a fény! Mint kék-árnyékú arany legyező-
villám. Sötét lett, mint az elmebaj-magányban. Sötét lett, mint a ka-
tatóniában. Sötét lett, mint a skizofréniában. Gyertyát gyújtottam, a
körtét kicsavartam, s a gyertyaláng-istencsudálkozásban kamaszujjaim
közt forgatva az üvegtestet, vizsgálni kezdtem az üveghólyag
belső szerkezetét, mint röntgenernyőn tüdőt az orvos! Abban
a belső hólyagbékében az eltört izzószál lógott, mint elszabadúlt
ló fejéről a kötőfék, mint tehénkötél, harangkötél, akasztókötél.
A hólyagközépen a bordás, vályús, rézgyűrűléces sárgarézfoglalat
szívébe ágyazva az oszlop, a bibe, az üvegbibe, mint a tulipán bibéje.
Az a bibe, mint a faluvégi kőkereszt! Mint Gerard du Nerval
hosszanti-bordás, vékony márványsíroszlopa a Père Lachaise-i
temetőben, a bal oldalút mellett a domboldalon. Kopár-szegényen
és nem oly gazdagon, mint Géricault szakállas, forradalmi zöld bronz-
szoborfeje a Főút kőteveajaknyúlványa szélén a Père Lachaise-i temetőben!
S az üvegbibe csípőjébe forrasztva jobb és baloldalt függőleges drót-
száltengelyek, merevítő drótszál-oszlopok, kemény drótpálcák. S a hosszú
hengeres, vékony üvegbibenyak tetején a lapos üvegrózsába ágyazva küllő-
sen, csillag-alakban, mint lázmérőcsőben a higanyszál, vízszintesen, fél-
köralakban hat hajszáldrótküllő, s az egész, mint egy fordított madárláb!
És a hajszáldrótküllők szálcsúcsvégükön kis malacfarkú hurokkal
befejezve, mint az akasztókötél. És a küllősen, csipkésen, csillagosan,
vízszintesen szétlegyeződő merevítő tartótengelyek kemény dróthurkaiba,
mintha tűbe fűzünk cérnát, tűfok ovális lukába cérnaszálat:
hullámosan fodrosan, félkör-formában befűzve a tömör-sűrű
spirális rugó, az izzószál. A sűrűn-tekert fémszál. A wolframszál. S a végeken, a
csönd kezdetén, a függőleges fémtraverz-tartóoszlopszálak gombostűfejű
végibe is cérnaként visszahurkolással befűzve a fémrugó-izzószál,
s a drótszálak vége az üveghólyag-belső hatalmába szúr,
mint egy eszkimó-szigony, kiáll a tartóoszloptűből az áthurkolt
drótszálbefejezés, mint kapkodva beföldelt tömegsírból kivégzettek
fagyott, ezüst keze! Ez a villanykörte-belső szerkezet! Mint kék
csönd fölött ezüstkorlát! Mint légballon vesszőkosara! Mint a
fény drótszájkosara! Mint fél-esernyőváz André Breton versében!
Mint Isten Korláta a Mennyország kapujában, hogy a Pokolba ne
zuhanjanak a bűnre-szomjas, bűnre-éhes, bűnre-vad Angyalok!
Néztem a villanykörte-belsőt, s a hőtől-eltört sűrű spirálrugó-izzószál
szakadt vége úgy lógott a fénytelenség kopár belsejében, a
két vízszintes küllő között, mint póksegg szövőszemölcséből a pókfonál!
Árvaságom drótszál-szégyene! És gyöngéden, finoman,
lágyan, lassan, pontosan forgatni kezdtem a villanykörtét, mint
Einstein, az Isten, a végtelen gömbzárt világegyetemet, mert úgy
lógott himbálódzva lassan a hajszálvékony spirálrugó izzószál,
mint aranyeres fenékből hosszan a végbél, mint ezüstgyűrűtekercs
zsiráfnyak zsiráflefejezés után, mint egy befejezetlen hullócsillag,
mint akasztott asszony nyelve, az önakasztott lila Árulás, mint
a Kék Asszonyvacogás, az önakasztott a bíbor férfi-háziköntös
rövid-hurkú piros selyemövén. Forgattam azt a körtét a halottszagú
gyertyafényben, a keresztről-levett Jézus sebvirágos teste-szagú
viaszfényben, míg a lazán lengő spirális kék izzószál a szomszéd
izzószál kiálló nyakcsonkjához ragadt, s egymásra tekeredve
hosszúkás lágy hurokban a rugós szálcsonk s a rugós szálvég, mint
párzó kígyók! Mint párzó kobrák. És úgy összeragadva a szálak,
mint levágott fej a nyakra népmesében, nyállal összeragasztva!
Mint pókhasból folyó póknyál, az állatenyvkötél, az állatmézkötél,
az állatselyemragacskötél, ha a másik szálhoz ragad!
Összeforrt, mint seb, ha összeforr, mint húszcentiméteres hasmetszésem
sebe, a húszcentiméteres vízszintes szike-vágás hasam jobboldalán, a köl-
dököm fölött, mikor epehólyagomat kivette Huber László sebész-barátom a
János-kórházban. Aztán egy liter epét hánytam, már bódulat-ébredés
után az ágyban! Aranyat-hányó embervulkánmadár voltam.
Odatapadt izzószálrugó az izzószálrugóhoz a Csönd belsejében, mint
pióca öreg kéz kiálló eréhez, a zöld fémághoz, mint mikor fürödtünk
Bián a tóban: pióca az ázottan összeráncolódott zacskós gyerekfiú-
heréhez, mint földigiliszta földigilisztához, ezüstpóknyálpióca, ezüst-
mézszálgiliszta, mint élet a halálhoz, mint halál az élethez!
És újra fény lett és újra fény! Fény, fény, fény, körtefény,
sárga villanykörtefény! Sárga villanykörtefény! Sárga
villanykörtefény! Mert a boldogság a villanykörte volt! A
boldogság egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte! Hisz
akkor már villanyunk is volt. Én a Takarékba jártam, minden héten
a Takarékba jártam, Mama küldött minden héten. Vittem
húsz fillért, ötven fillért, egy pengőt, egy pengőt, ötven fillért, húsz
fillért vittem, a Mama küldött, vittem a pénzt összeszorított, izzadt
bal markomba szorítva, jobb kezemben meg a Takarékkönyv.
Vittem a Fő-utcára, mezítláb a porban, vittem a virágzó hársfák
alatt, jegenyefák epileptikus zöld csúcsvonaglása zöld
toll-árnyaiban, vittem a porban, forgószél, portölcsér, tehénlepény,
lócitrom, és úri hintók és bivalyos-szekerek és
ökrös-szekerek és lovas-szekerek és valaki mindíg meghalt,
a lélekharang szólt. Odabent meg, a barna hüvösségben
a barna-farácsos pultkerítés mögött a Bajszos Úr ült, a farács-
cellaablak rácstokrolóját fölhúzta, s nagy bajszos, szőlőkacs-betűkkel
a füzetbe beírta: Juhász Ferenc, befizetés 20 fillér,
befizetés 50 fillér, befizetés I Pengő! Az F-betű
szárán nagy tintabuborékpocak, mert vastag bajusszal írt a gyíkszájként
szétnyíló vékonyhegyű toll, mint amikor a kígyó lenyel egy nyulat,
sikló békát, boa kecskegidát, a B szára és pocakhajlata,
pocaktetőgörbülete megkövéredett, a P-betű gömbjén vaskos
tintaháj. Az a sok betű csupa sáslevél, csupa fűzfalevél, csupa
kiboncolt izom! És Schulteisz Gábor a zsidó kereskedő
hitelbe adott téglát, deszkát, gerendát, cementet, oltatlan
meszet, ács-szöget, kátránypapírt! A boldogság egy villanykörte
volt. A boldogság a villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte.
Mert akkor már villanyunk is volt. És lett nádtető helyett
piros palatető. És lett fürdőszobánk is. Ha lehetett volna!
Én mindíg olvastam és mindíg olvasni akartam. Papa útálta a
könyvet, Mama szerette. „Mi lesz belőled? Éhenkórász! A költők
éhenkórászok! Tanúlj szakmát, elintézem, menj műszerészinasnak.”
Dehát mindíg olvastam és olvasni akartam. A nem-lett
bevakolt fürdőszobában laktam. A nem-fürdőszoba
fürdőszobában. Hiszen a boldogság egy villanykörte volt.
Egy 40 wattos villanykörte. Te Petróleumlámpa-Gyerekkorom!
Ott éltünk a konyhában, petróleumszagú petróleumlámpa-lázban.
Írtam a leckét a viaszosvászon-terítős konyhaasztalon, írtam
a verset a petróleumlángszagú sárga derengésben, világított
a konyha a petróleumfüstszagú benti köhögés-hóesésben,
Papa mindíg a lavórba köpött, krákogott, köhögött, ivott, köpött,
s a konyha, mint egy fehér szívverés, mint egy átvilágított tyúktojás
sárgállott a konyha zölden, bíborlott fehéren a csönd.
Télen a vödörbe pisiltünk, télen a vödörbe kakáltunk, s a lavórban
a szőrös borotvaszappanhab, a levakart arclekvár, a
késsel lekapart részeg káromkodás nagy püffedt, barna
morzsaléktüskés csomói merengve úsztak a zöldrühes vak
szappanoslében, mint a világegyetemben a megőszült térszigetek,
mint a létben a meg-nem-váltott világszigetek!
S amikor Mama elfújta a lámpát, és Papa előbb cigarettára
gyújtott a kormos petróleumlámpaüveg csigaszarv-szemcső üvegkéménye
fölé hajtott sárga ének-arccal, hogy szemöldökszőre
és szempillaszőre is göndörré megperzselődött, csigás szőrforgáccsá
a kerek üvegkémény forró aranyörvény-tüzében, mikor már
csak barna sercegése volt a csöndnek, piros izzáspont-szívása:
a sparherd vaslemez-koronggyűrűi közül a szunnyadó tűzfény
egymásba-épült piros karikákban világegyetem-tűzgyűrűket
árnyékozott a konyha-plafonra. Gyűrű EKG-jeleit a gyásznak.
Szegénységünk kályha-szívének gyűrűs elektrokardiogramm-vonalait.
S odakint Pici, a kutyánk ugatott a sárban esti caplatókra
és zöldfeketén zuhant az eső. És odakint a hideg, mint az Isten
átka és odafagytak a csillagok a földhöz. A boldogság egy
villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte. Te, el-nem-tékozolt
gyerekkorom! Asszonyom, Szőke Szárnyam, Szőke Harangkondulásom,
Szerelmes Szőke Árnyam: neked adom!
A Világmindenség Egyik Arca vagy. A Küldetés Lobogója! A
Tűz Titok-Könyve. A Megtestesülés Szőke Gyöngye. Az Irgalom
Fehér Álma. Gyermekkoromnak Túlvilága! Olvastam
én gyufát gyújtva a dunyha alatt, egy egész doboz gyufát
elgyújtogatva lassan olvastam a büdös dunyha-lugasban.
És barna égésfoltok a dunyhavásznon, mint anyám mosott
havi-rongyain, ahogy üvegálarc-üvegzászlókká fagytak
az udvaron a szederfa és az ecetfa közt kihúzott spárgára
akasztva. Ti, Szent Ágyék-Álarcok, Szent Vérzés-Álarcok,
Szent Szülőnyílás Álarc-kendők, Szent Vagina-Vérmaszkok!
És olvastam kis piros rúdelem-zseblámpával az átizzadt-tollú
dunyha alatt! Mintha egy őskori ősvarangy óriás szeplős
hasa alatt kuporognék nyálkakristályos varangyvizelet-szagban.
Olvastam égő gyertyával a dunyha alatt. A gyertyafüst
bélgázdurrogás homályában, s az olvadt viasz,
mint forró viaszállat-könnypolip bal mutatóujjam hegyének
sárga bőrléceire és bal hüvelykujjam pamacsfelhős körmére s fehér
félholdas körömágyára folyt, megdermedni ottan s ráfolyt a
Nagyidai cigányokra, s odaszáradt zsírosan a lapokra, mint
a csecsemőhányás, mint a csecsemő, mikor spriccelve tejet
hány! A boldogság egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte.
Ott a Lett-volna-soha-nem-lett Fürdőszobában. Egyik
ajtaja a padláslépcsőre nyílt, másik ajtaja tapétaajtó volt,
a szoba felé. Kis ablaka a hátsó kert felé. A kertben szilvafák,
szőlőtőkék, mákok lila nyakfodorgalléros, zöld fodortányér-csúcsvégű
zöld növénykoponyái, málé kaporcsillagkerekek,
a fölmagzott saláta, mint zöld növényszökőkút-csipketorony,
balra a szomszéd disznóólja, jobbra a mi disznóólunk és az ablak
mindíg nyitva volt. Ott olvastam a disznóröfögésben,
piros malacsivalkodásban, barna disznóröffenésben, kék
kakaskukorékolásban, fehér libagágogásban, sárga kacsahápogásban,
ezüst gúnársziszegésben, taknyos zöld tyúk-károgásban,
őszöreg kutyaugatásban. És disznószarszag és ganéjszag
és tyúk-liba-kacsaszar gyermekkor-szaga! Apám
horkolva aludt a szomszéd szobában az ágyban, csíkos ingben,
fehér hosszú-gatyában, anyám sírva virrasztott az ágyban, barhet
hálóingben, öcsém szipogva szendergett az ágyban, fekete klottgatyában
és fehér ingben. És a nagy, rézlábú, rézcsengőkalapos
rokkant vekkeróra zöld foszforfém-bárddal ketyegve szeletelte
az időt, aprította, mint én kisbaltával a venyigét a tőkén az alkonyi
fagyban, mikor a kakas lila villámokat kukorékolt s a tó
fölött a nyugati ég tüdővérzése. És lilán ráalvadt a kopasz
kukoricakéve-szárkúpos dombokra az alkony kiokádott tüdővére,
s a tavon túl, az ezüstbronhus-szövevény tar mammut-ezüstnyárfák
alatt az alkonyi lila ködben barna ló húzott
barna szekeret, tüszkölt, prüszkölt a barna ló, fújt gőzliliomokat,
a barna kocsis meg barnán pipázott, barna pipafüstje
barnán szétlazulva, mint barna törpe füstcédrus nőtt ki a
pipából, gyűrűzve szállt a lila levegőben, mint egy csöpp
atombombarobbanás halálgombája, ha az űrben halállal barnán
szétterűl. És a lila téli csöndben pipája pulzált, mint egy
ismeretlen csillag, piros parázs-szív, ritka lüktetéssel. Ritka
pulzusveréssel fölpiroslott a szájból kilógó barna üst,
a pipában pirosan izzó dohány, s messziről nekem, mint
rángó, véres pici madárszív, a keresztre-szögezett harkály
fölvágott vérző mellkasában a tüdők kék habzacskója
között, mint az élve fölboncolt kecskebéka szíve. Mert
a hím-kecskebékát hátára fektetve, széthúzott kezekkel-
lábakkal, nagy rozsdás szögekkel a kerítésre szögeztem.
És úszóhártyás hátsó lábai lógtak, mint zöld üvegrongy-kesztyűk,
és tokája, mint egy sárga vánkos és sárga bőrpatkós
bőrcsésze a szája és szemei, mint beszélő rügyek,
aranyvagina-pupillájú asszonyhüvelyek, és kloákája
üvegpalack-aranyér-koszorú és bicskával fölvágott mellkasa
és hasa belseje, mint angyalok ürüléke, mint látomások
bélsara. És e belsőszere-lekvárban az izmokon, inakon,
ereken függő, lilafehér hártyába csomagolt békaszív
lassan rángott, mint a pipázó kocsis parázsló pipadohánya.
És száradó, zöldtenyerei, sárgaszeplős jobb-keze, a szöggel-átvert,
mint a Jézusé a kereszten. És szalmabőrré száradó zöldtenyerű,
sárgaszeplős balkeze, a szöggel-átvert, mint Krisztusé a kereszten.
És fujt a ló és kocsikeréknyikorgás és a vadlibák kék
vas-háromszöge énekelt rikácsolva a kihányt tüdővérszínű
égen s a piros tavon, az alvadt esti lázon a madarak,
a madarak, a madarak, százezer itt-volt és most-jött
menni készülő madár, gázlómadarak, gémek, kanalasgémek,
gulipánok, bankák, mátyásmadarak, szarkák,
harkályok, bölömbikák, sirályok, jégvágómadarak,
nádiverebek, verebek, varjak, csókák, rigók, szárcsák,
récék, vadkacsák. És kiáltoztak és rikoltoztak, és sírtak
és a vízben állva nagy szárnyuk alá dugták csőrös fejüket,
és tollászkodtak és állva aludtak, féllábon állva
várták a benti parancsot, szőke-szempillás piros csésze-
szemhéjuk a szemgolyókra eresztve. A boldogság
egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte. A
tapétaajtón, mint cérnavékony izzószálkeret, keskeny neoncső-
tégla-négyszög, lázmérő ideges higanyszála: kibolyhosodott a
villanykörtefény. Az a fényszál-téglalap idomlap-egyik, mint a boldog
káosz-űr titkos-gyönyörű extragalaxis-képlete. Szines csillagokból
vonalzott Isten-messzi lét. Fény-öröm. Izzás-csönd. Halál-jövő!
Anyám percenként átszólt a szobából: „Ne égesd
annyit a villanyt! Ki fogja ezt kifizetni? Talán
te?” Pedig Mama szerette a könyvet és engem is szeretett,
azt hiszem. Abban a sosem-lett fürdőszobában egy
ágy volt, magam-szögezte X-lábú deszkaasztal, zöldre festve,
szék, a falon az asztal fölött aranyozott, négyszögletes
gipszrózsa-koszorúban aszott tükör. Ezüst háta-bőre
hámlott, mint az én kamaszhátam nyáron. Rongyosan,
hártyásan, cafatosan. Merthiszen klottgatyában kapáltam.
És volt még egy fehér nahkaszli is. Az asztalon
gyertyatartó, mint rézpikkelyes rézliliomszár. Levágott
sárga tyúkláb, libaláb, kacsaláb. Levágott gyíkláb.
A gyertyatartóban gyertya volt. És az a gyertya mindíg
égett. És az izzó viasz úgy folyt, mint kamaszhímvesszőből
a sperma onanizáláskor. És a gyíkláb-madárláb-
liliomláb gyertyatartóra száradt. És az
ősvarangybőr tükörben kamaszarcomban fekete
angyalszem-sárkányszem-szörnyszem-szarvasszem
szemem! A boldogság egy villanykörte volt. Egy 40 wattos
villanykörte, És ti, könyvek, könyvek, könyvek, könyvek,
könyvek a tojásfehérje-színű boldog villanyfényben! Ti,
könyvek, könyveim, akkoriak, Reményt-tudók, és Hatalmat-adók!
Könyvek, könyvek, könyvek, könyvek, könyvek, könyveim!
Vad éjszakáim boldog nappalai, Vígaszaim,
Nem-gyürt Álmaim, ti Isten-előtt-is-elsők, könyveim!
Szent Ágoston Vallomásai és Platon Összes Művei és Baruch
de Spinoza Berthold Auerbach fordította művei, németül, feketekávéval-
átitatott barna-lapúak, mint egy látomás sóhaja,
és Babits Mihály Összes Versei és Kosztolányi Dezső Összes Versei,
és Dilthey tanulmányai és Móricz Zsigmond Erdélye és
Thomas Mann Varázshegye és Sigmund Freud Pszichoanalizise
és Reiner Maria Rilke versei és Stephan George
versei és Angelus Silesius versei és Tisza Domonkos versei és
Petőfi Sándor Apostola és Kemény Zsigmond regényei és
Immánuel Kant A tiszta ész kritikája és Lenin Állam és
forradalma és Ludwig Feuerbach Tézisei és Spengler Untergang
des Abendlandese és Oscar Wilde Meséi és Ortega A
tömegek lázadása és Tóth Árpád Örök virágokja és Juhász
Gyula versei és Babits Mihály Az európai irodalom története
és József Attila Összes Versei és a Három öreg, meg az
Ifjúság és Ady Endre Összes Versei, amit, azt mondta,
Athenaeum-úr adott ki, ahogy egy balga pusztai legény-
cézárka, magyar csacsi-Jeszenyinke hitte, és Friedrich
Nietzsche művei és Ottó Weininger Nem és jelleme és
a Nagyon fáj és a Medvetánc és a Külvárosi éj és a Járkálj
csak halálraítélt és Ruysbroeck Szűzanya-szűzhártya-szerelme
rubint-ragyogása, meg a Kommunista Kiáltvány,
meg Mózes Könyvei és János Evangéliuma! A boldogság
egy villanykörte volt. Egy 40 wattos villanykörte!
Most elmondtam neked, mert nagyon szeretlek! Szeretlek
Szép Szőke Szívverésem! Szeretlek az együtt-ébredésben,
amikor fölkelünk, amikor lefekszünk, ha ruhátlan szerelmeskedünk,
amikor ölelsz, ahogy ölellek s tengeri virágállat-testedbe
villámlom húsomat, ha gyereket csinálunk, gyereket
fürdetünk, ha a gyerekek kis meztelen seggére verünk:
lágy tenyérrel, vagy könnyű fakanállal, ha olvasok neked, ha
olvasol nekem, ha elmegyek, ha hazajövök, amikor fürdesz
s a hátadat mosom, amikor melleid mosom, amikor ánuszod,
ágyékod mosom, amikor lábaid mosom, sötétzöld víztalp-
nyomaid a fürdőszoba zöld pamutszőnyegén, amikor
hátamat mosod, amikor hímvesszőm, heréim mosod, ha eszel, ha
ürítsz, ha nevetsz, ha sírsz, szoptatásod idején,
döcögő gazella-pocakú gyermek-kihordásod idején,
ha injekciót adsz, ha vérnyomásom méred, temetőben
ha járunk és az arcomat nézed, ünnepnapon és hétköznapon,
ovulációd idején, havi tisztulásod idején, Gyötrelem-Napon és
Gyász-Napon, Megaláztatás-Napon és Dicsőség-Napon. Szeretlek!
Benőttél engem, mint ifjú növény a házat. Benőtte a Létet
Föl-sose-lázadt Tiszta Szőkeséged. S én lángolok e
Boldog Világegyetem-Szőkeségben. Mint a Sejtelem-
Kezdetidőben a szőke villanykörtefényben!
(1983)

Juhász Ferenc oldala a DIA oldalán