bezár
 

art&design

2015. 11. 23.
Magyar, osztrák és szlovén képzőművészek közös kiállítása nyílt meg Bécsben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Huszonegy magyar, négy osztrák és két szlovéniai képzőművész csaknem hatvan alkotása látható a bécsi magyar nagykövetségen hétfőn megnyílt Ars Pannonica Nemzetközi Képzőművészeti Tárlaton, amelyen a pannon régió művészete mutatkozik be.

Majthényi László, a Vas megyei közgyűlés elnöke, az Ars Pannonica megálmodója az MTI-nek elmondta: az Ars Pannonica az osztrák-magyar művészek összefogására alakult évekkel ezelőtt, így akartak közös kiállítási lehetőséget teremteni a régió alkotóinak. A tárlat az elmúlt évek során bejárta a régió fontos városait, hiszen az Ars Pannonica szemlét korábban láthatta Ljubljana, Klagenfurt, Zalaegerszeg, Bécs vagy Budapest közönsége is.
    

prae.hu

Hiánypótlónak nevezte a mustrát a kiállítás bécsi megnyitóján P. Szabó Ernő művészettörténész, aki elmondta: a tárlat célja, hogy ne csak az egyéni életműveket, hanem a kortárs képzőművészetet szélesebb körben, nemzetközi kapcsolatokon keresztül mutassa be.
    

A kiállított alkotásokat a beküldött pályaművek közül háromtagú szakmai bizottság választotta ki. A grémiumot Aknay János Kossuth-díjas magyar festő és szobrász, P. Szabó Ernő művészettörténész és Kamper László, grafikusművész, a kiállítás megbízott vezetője alkotta.
    

A bécsi megnyitón Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas magyar festőművésznek, grafikusnak és Susanna Fruhwirth-Nievoll stájerországi művésznek oklevelet és érmét adtak át munkájuk elismeréséül.
    

A Szombathely városa által kezdeményezett és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott tárlat a bécsi magyar nagykövetségen december 7-ig látható, a megtekintéshez előzetes bejelentkezés szükséges. Az alkotásokat az elmúlt hónapban a budapesti Flux galériában mutatták be.
    

A bécsi magyar nagykövetség legutóbb 2013-ban látta vendégül az Ars Pannonica Nemzetközi Képzőművészeti Tárlat alkotásait, 2014-ben a karintiai Klagenfurtba

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Beszámoló a tizenkettedik European Remembrance Symposiumról
art&design

Isabela Muñoz Omega című kiállítása a Mai Manó Házban
art&design

Eperjesi Ágnes és Várnagy Tibor: TAVATE: lebegés című tárlata az acb Galériában

Más művészeti ágakról

Beszámoló a tizenkettedik European Remembrance Symposiumról
gyerek

Shonna Ines és Agócs Írisz részvételével
színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés