film
![](data/_cache/2015-11-13/domokos_balzs_27970_844x380.jpg)
Domokos Balázs az Színház- és Filmművészeti Egyetem Filmrendező- és Filmoperatőr Művész Mesterszak operatőr szakán végez idén. „A gimnázium után nem vettek fel rögtön a Színművészeti Egyetemre, építésznek tanultam, majd éltem egy évet Londonban. Hazajöttem, akkor már jó ideje operatőrként dolgoztam” – meséli Domokos a CaféBabelnek adott interjújában. „Tanultam egy ideig Angliában, nagy hatással volt rám az ott eltöltött idő. A szigetország egy kapocs, a hollywoodi professzionalizmus és az európai szerzői film találkozópontja, és ebből a nagyon jó szintézisből nő ki a brit film, ami erősen dokumentarista alapokból építkezik.”
A Fehér farkas forgatásán (Fotó: Kárász Karolina)
A Fehér farkas Tóth Krisztina azonos című novellájának felhasználásával készült, aki egyébként Szilágyi Lenke egyik képe nyomán komponálta a szöveget. „A színek szimbolikájával és a párhuzamokkal remekül játszó film a romák kirekesztését és a nők elnyomását egyszerre teszi témává. Farkas Franciska hibátlanul és elemi erővel tárja elénk a folyamatos megaláztatásai ellenére is büszke, tartással rendelkező cigánylányt, aki összebarátkozik egy ketrecben élő fehér farkassal. A filmvégi csavar mágikus realizmusával tökéletes lezárása ennek az erős alkotásnak” – írta a filmről a Magyar Narancs.
Domokos az európai film jövőjét elsősorban a nemzetközi koprodukciókban látja és mindenképpen ebbe az irányba szeretne elmozdulni operatőri munkáinak tekintetében is.
Fehér farkas
Rendező: Szilágyi Fanni (SZFE)
Operatőr: Domokos Balázs (SZFE)
Forgatókönyv: Szilágyi Fanni (SZFE)
Eredeti novella: Tóth Krisztina
Vágó: Ördög Zsófia, Érdi Zsófia (SZFE)
Hangdizájn: Bodnár Dávid (SZFE)
Zene: Kovács Levente, Akkezdet Phiai, Mr. Busa, Bocsánat
Látvány: Tasnádi Zsófia (SZFE)
Szereplők: Farkas Franciska, Molnár Gusztáv, Vilmányi Benett