film
A MittelCinemaFestet a következő hetekben Budapesten, Krakkóban, Prágában és Pozsonyban rendezik meg, először a magyar fővárosban csütörtöktől tizenegy napon át - mondta el a rendezvénysorozat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Budapesti Olasz Intézet megbízott igazgatója.
Claudia Romano hangsúlyozta: a magyar közönség a 2014-2015-ös olasz filmtermés legfontosabb alkotásaival találkozhat, melyek alkotói közül sokan ellátogatnak a fesztiválra, és közönségtalálkozókon is részt vesznek. A MittelCinemaFest túlnyomórészt olyan friss alkotásokat mutat be, amelyek csak ekkor láthatók magyar mozikban, néhány alkotás azonban Magyarországon is forgalmazásba kerül majd.
Giovanni Cataluccio, a fesztivál magyarországi koordinátora a fesztivál programjáról szólva kiemelte Giovanni Caputo A müncheni óra (L'orologio di Monaco) című dokumentumfilmjét, amely Giorgio Pressburger magyar származású olasz íróról szól, aki korábban a Budapesti Olasz Intézetet is vezette. A müncheni óra vetítésén részt vesz a rendező és Giorgio Pressburger is.
A MittelCinemaFest után magyarországi forgalmazásba is kerülő Szűkülő kamaszkor (Short Skin) fiatal főszereplője, Matteo Creatini szintén ellátogat a fesztiválra. Duccio Chiarini játékfilmje egy olyan kamaszról szól, aki nagyon szeretné elveszíteni szüzességét.
Edoardo Falcone már első filmjével, a rövidesen a magyar mozikban is látható Ha Isten úgy akarja (Se Dio vuole) című mozival nagy sikert aratott, melyet a nézők most a rendező társaságában tekinthetnek meg.
Paolo Sorrentino az Oscar-díjas A nagy szépség után ismét Fellinit idéző, látványos filmmel jelentkezik, és újra gyönyörű tájakon foglalkozik az élet mindenkit érintő nagy kérdéseivel. Az emlékezetes képekben gazdag mozi a rendezőóriás eddigi legnagyszabásúbb, angol nyelven forgatott alkotása, amelyben olyan sztárok szerepelnek, mint Michael Caine, Harvey Keitel, Rachel Weisz, Paul Dano és Jane Fonda.
Edoardo Leo két évvel ezelőtt a MittelCinemaFesten is járt, most Mi és az 1500-as Giulia (Noi e la Giulia) című vígjátéka látható a fesztiválon.
A MittelCinemaFest minden filmjét olasz nyelven, angol felirattal, magyar szinkrontolmácsolással vetítik.