bezár
 

építészet

2009. 02. 07.
Emerging Identities - kiállítás és szimpózium a KÉK szervezésében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemzetközi szimpóziummal nyílt meg pénteken a Német Építészeti Központ (DAZ) Emerging Identities - EAST! című, 90 közép-európai építész munkáit bemutató vándorkiállítása a budapesti Gödör Klubban, a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében.

prae.hu

 Mint Kiss Ida, a kiállítás szervezője elmondta, a DAZ 2005-ben tette közzé az Európai Unióhoz az előző évben csatlakozott országok fiatal építészeinek szánt felhívását, azzal a céllal, hogy lehetőséget nyújtson nekik a nemzetközi megmutatkozásra, és dialógust kezdeményezzen.
    
A 2006-ra összeállt gyűjteményes tárlat szándékoltan utazó kiállításnak készült, így sokfelé járt már Moszkvától Helsinkin át Prágáig, legközelebb Rigában lesz látható - beszélt a Gödörben kiállított anyagról a KÉK munkatársa.
    
A tárlat 30 megvalósult munkát mutat be részletesen a tér közepén lógó paneleken, de a falakon helyet kapott minden egyes államból egy-egy szubjektívebb válogatás is, amely átfogó körképet nyújt az egyes országok kortárs építészetéről.
    
Magyarországról összesen 13 építésziroda szerepel a kiállításon, melyet február 20-án a KÉK, a berlini DAZ, bécsi AzW és a prágai CCEA európai építészeti központok kerekasztal-beszélgetése zár majd - tette hozzá a tárlat szervezője.
    
Kiss Ida kitért a nyitónapra szervezett szimpóziumra is, hangsúlyozva: így válnak igazán élővé a bemutatott munkák. "Egyrészt nagyon jó körképet kaphatunk arról, hol tartanak azok az országok, akik hozzánk hasonló helyzetből indultak a rendszerváltás után, másfelől a kapcsolatteremtést is szolgálja a találkozó, az itt bemutatkozó hazai irodák is nemzetközi ismertségre tehetnek szert" - hívta fel a figyelmet.
    
"A megnyitásunk óta eltelt csaknem két és fél évben majdnem  tízezren voltak kíváncsiak csaknem száz rendezvényünkre" - szólt a KÉK eredményeiről Kiss Ida, hozzátéve, a szervezet december óta ismét állandó székházat keres: "szükséges és időszerű lenne, hogy egy bázist találjunk, nemcsak az épület tekintetében, hanem azért is, hogy ki tudjon alakulni egy stabil személyzet, intézménnyé tudjunk válni".
    
Elmondása szerint ebben a félévben is folytatódnak a KÉK külső helyszínre szervezett programjai. A következő esemény a Szent István-bazilika tetőterében található Lovagteremben lesz; a Budapest nem Bécs című nemzetközi szimpózium a tetőterek építészetével foglalkozik majd. Márciustól indul tényfeltáró vitaest-sorozatuk a nagyobb állami beruházások sikereiről és sikertelenségeiről az Iparművészeti Múzeumban, de folytatódnak a városi séták és a filmklub is - szólt a következő programokról Kiss Ida.
    
A pénteken megnyílt kiállítás február 20-ig tekinthető meg a Gödör Klub előadótermében minden nap 12-től 24 óráig; a belépés ingyenes.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

(kult-genocídium)
építészet

Interjú Merényi Dáviddal
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával

Más művészeti ágakról

Schein Gábor Apa átváltozott című könyvéről (Pagony, 2024, Budapest)
Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024
Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
Prae Kiadói nap Pécsett


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés