zene
A European Jazz Network történetének kezdetei a 80-as évek végéig, az internet elterjedésének kezdetéig nyúlnak vissza, amikor Európa néhány jazz szervezője felismerte az újfajta kapcsolatépítésben rejlő lehetőségeket. A laza szövetség az ezredforduló után vált valóban hatékony, profi szervezetté és kezdte meg azóta is töretlenül tartó intenzív növekedését, újabb európai régiókból származó egyre több tag belépésével, projektjeinek EU-s támogatásával. A promóterekhez szakmai szervezetek, koncerthelyszínek, fesztiválok, kiadók, oktatási intézmények csatlakoztak, egyre szélesebb körben reprezentálva a műfaj sokszínűségét és céljait. A BMC 2003 óta tagja a szervezetnek, melynek további magyar tagjai is vannak.
A non-profit egyesületi formában működő EJN éves közgyűlése az elmúlt évtized során egyre komolyabb, több napos szakmai eseménnyé nőtte ki magát. Tavaly a rendezvényt – immár European Jazz Conference néven – az EJN nyilvános eseménnyé tette, melyre a tagokon kívül külső szakmai jelentkezők is regisztrálhatnak. A BMC büszke arra, hogy pályázatával, versenytársait megelőzve sikerült elnyernie a 2015. évi European Jazz Conference megrendezésének jogát.
Budapesten a nyitóelőadást a fantasztikusan sokoldalú német vibrafonos, filozófus, a szervezetpszichológia doktora, Christopher Dell tartja arról, hogy milyen jelentősége lehet az improvizációnak az urbanisztikában. Az Európai Jazz Hálózat szakmai díját idén a legendás Moersi jazzfesztivál vezetőjének, Reiner Michalkének adják át. A két és fél napon át tartó, kizárólag angol nyelven zajló plenáris és szekcióüléseken a jazz mint előadóművészet számtalan aspektusa kerül terítékre, elsősorban a koncert- és klubszervezők, művészeti és kulturális menedzserek, impresszáriók, egyesületek, kiadók és oktatók nemzetközi tapasztalatcseréje jegyében.
A találkozó legfontosabb magyar vonatkozása, hogy Showcase jelleggel, rövidített koncerteken esténként összesen 11 magyar zenekar lép fel (lásd a részletes programot). Noha ezek a koncertek zártkörűek, a szeptember 26-án 20:30-kor a BMC Koncerttermében sorra kerülő Modern Art Orchestra & Tony Lakatos koncertre jegyek korlátozott számban, 1500 forintos áron kaphatók. További hazai vonatkozás, hogy a magyar jazz színtér lesz a témája a pénteki első plenáris tanácskozásnak. A konferenciára sok magyar szakmai résztvevő regisztrált.
Az esemény támogatója a Magyar Nemzeti Bank.
Az EJN-ről és a konferenciáról bővebben itt olvashatnak.
A nagyszámú résztvevővel zajló rendezvény egész napos eseményei a BMC teljes épületét igénybe veszik, így a konferencia idején mind a Könyvtár, mind az Opus Jazz Club zárva tart. Szíves megértésüket köszönjük.
PROGRAMME OVERVIEW
EUROPEAN JAZZ CONFERENCE
24 – 27 September 2015, Budapest- Hungary
All events take place at the BMC Budapest Music Center: H - 1093 Budapest, Mátyás utca 8.
Thursday 24 September
18.00–19.00> Opening Ceremony, Concert hall
19.00–20.00> Welcome Reception, BMC Foyer
20.00–24.00> Showcases, Concert hall / Opus Jazz Club
Friday 25 September
10.00–10.45> Insights on jazz in Hungary, Concert hall
10.45–11.00> Coffee break
11.00-12.00> Insights on jazz in Southeast Europe, Concert hall
12.00-13.00> Lunch
14.00-15.00> Beyond Europe: focus on Latin America, Concert hall
15.00-15.15> Coffee break
15.15-16.00> Continuation - Beyond Europe, Concert hall
18.00-19.30> Dinner
20.00 – 24.00> Showcases, Concert hall / Opus Jazz Club
Saturday 26 September
10.00-10.40> EJN projects presentations, Concert hall
10.40-11.20> Parallel working groups on EJN projects, Concert hall / Library / Penthouse room / Corner room
11.20-11.30> Coffee break
11.30–12.30> Parallel working groups on programming and management, Concert hall / Library / Penthouse room / Corner room / László’s conference room
12.30-13.30> Lunch
14.00-15.00> Networking sessions by season, Concert hall / Library / Penthouse room / Corner room
15.00-15.30> Coffee break
15.30-17.30> General Assembly (only for EJN members), Library
18.00-19.30> Dinner
20.30 – 24.00> Showcases, Concert hall / Opus Jazz Club
Sunday 27 September
10.30–12.30> Optional Sunday programme: Avant-garde jazz brunch @ Jedermann
11.00–13.00> Optional Sunday programme: Imagine Budapest guided downtown walk
13.30–14.30> Optional Sunday programme: Guided Visit of the Liszt Academy
18.00-19.00> Optional Sunday programme: Gábor Csalog Sunday Season @ BMC