Ezeket a munkákat a fotós már korábban is megosztotta az interneten: saját tumblerjén keresztül kvázi mi is követhettük őt az általa végigjárt úton, beleláthattunk az őt körülvevő világba, azonban csak most, a galéria falán nagyméretű printként találkozva ezekkel a munkákkal érezzük igazán azok mellbevágó erejét. Csak most értjük meg igazán azok mélységét.

E képeken igazán figyelemreméltó például az intimitás, ami a fotós és az alanya között megszületik. A közelség fontosságát Koleszár az Articsókának adott interjújában így indokolja: „Az erőszakról magáról nincs értelme beszélni: hiába fontos és jelenlevő dolog, ha a híradóban látjuk az erőszak különféle formáit, attól még nem fogjuk azt mélyen átérezni, nem fogunk közelebb kerülni hozzá. Ezeket csak az embereken keresztül lehet elmondani, egy sokkal visszafogottabb formában, úgy, hogy azt az mások is közel érezzék magukhoz.” Ezek a fotók valóban empátiát ébresztenek bennünk, hiszen a fizikai közelséggel azt érezzük, mintha mi magunk is részesei lennénk az alany életének, mintha érteni vélnénk sorsát, a traumáit, az életét. De Koleszár is lényegében ezt akarja ezekkel a munkákkal: „A kiállítással az a cél, hogy az embereket rávegyük arra, hogy érdeklődjenek, nyissanak olyan dolgok iránt is, amiket nem ismernek. Azt tapasztalom, hogy itthon ez nagyon hiányzik. A célom tehát nemcsak információközlés, hanem empátiaébresztés is.”

A fotók erős jelenlétét még inkább felerősíti a képek különleges installálási módja: a falakra hol szögelve, hol dobozokba kerültek a printek, ezek a megoldások a befogadóban többféle asszociációt ébresztenek a befogadóban, többek között erősen utalnak a krisztusi keresztútra is, ahol talán a legevidensebb módon találkozik egymással a hit és az erőszak. Hasonlóan ahhoz, ahogy Mexikóban kapcsolódik egymáshoz ez a két fogalom. Legalábbis innen távolról így gondolhatjuk, azonban a kép ennél jóval árnyaltabb, amiről Koleszár az interjúban hosszan beszél: „Nem szabad általánosítani, Mexikónak sok arca van, a mexikói emberek sokfélék. (...) Azt tapasztaltam, hogy Mexikó igazán kétarcú hely: van egy gyönyörű oldala, ami nem igazán van jelen a médiában, illetve van egy nagyon rossz oldala is, amivel nem feltétlenül szembesülsz a mindennapokban, hiszen nem mozogsz olyan közegben, ahol ezek a dolgok történnek. Ha pedig mégis utánamész, akkor viszont láthatod, hogy egy rosszabb körülmények között élő nem feltétlenül képes megvásárolni a védelmét, így vele ténylegesen bármi megtörténhet.” A vallás pedig igazán „mélyen benne van a mindennapokban, a mexikóiak 80-90%-a vallásos. Nekik ez egyfajta segítség a mindennapok átvészeléséhez, a vallás kapaszkodót, fogódzót ad számukra.”

Koleszár az interjúban azt is elárulta, hogy hamarosan újra indul vissza Mexikóba, célja, hogy a fotózáson keresztül segítséget nyújtson az ott élő embereknek, hogy megpróbálja őket tehermentesíteni azoktól a traumáktól, amelyeket át kellett élniük. A vele készült interjúból pedig még többet meg lehet tudni terveiről, kinti életéről, a mexikói emberekről, fotói születéséről is.

A Supermarket Gallery New routes of Faith című kiállításán augusztus 7-ig láthatjó a kiállítás