Wolfgang Becker fent említett, több nemzetközi díjat is elnyert filmszatírája 1989 őszén játszódik, amikor a kommunista német állam összeomlása immár visszafordíthatatlanná vált. A fal lebontása előtt röviddel Kernerné egy kelet-berlini utcán szívinfarktust kap, kómába esik, ezáltal átalussza a kapitalizmus diadalmenetét. Mire 1990 nyarán magához tér, Berlin keleti felére rá sem lehet ismerni. Fia, Alex attól fél, hogy  a mama túlságosan felizgatja magát a változások láttán, és egy újabb rohamot már nem élne túl. Ezért úgy dönt, hogy az ágyhoz kötött asszonynak a hálószobában visszaállítja az egykori NDK-t.
    
Egy lipcsei építész, bizonyos Mark Aretz számára azonnal a Good bye Lenin ötlött fel, amikor a város egyik általa renovált házában a hét elején egy üres lakásra bukkant. Igaz, Kernernét hiába kereste, de amúgy nem hitt a szemének. Az üres lakásban ugyanis 20 évvel a fordulat után változatlanul és minden elemében  ott maradt az NDK. Miközben az építész egy pillanat alatt felmérte, hogy 1989 tavasza óta senki nem fordult meg a lakásban.
    
Aretz szerint Wolfgang Becker és csapata aligha tudott volna hasonló "díszletet" tervezni. A polcokon, az asztalon, a konyhakredencen és a fürdőszobában ugyanis ott porosodott az egykori igazi szocializmus. A rügeni halkonzerv, az 1,35 márkás NDK-s ketchup, a híres-hírhedt Karo cigaretta, az Elkadent fogkrém és egy csomag Esda harisnyanadrág, egy doboz Marella margarin,  egy üveg Kristall Vodka, amelyet az NDK-ban annak idején népiesen Blauer Würgernek (kék fojtogatónak) neveztek, valamint egy üveg Vita Cola is.   Mellette pedig egy takarékbetétkönyv, benne 20 keletnémet márkával, továbbá egy 1989 májusában keltezett rendőrségi idézés, egy jogosítvány és néhány levél. A konyhakredencen néhány csontig száradt NDK-s zsemle, a kredenc feletti falinaptáron pedig 1989 májusában megállt az idő.
    
Az iratokból az építész arra következtetett, hogy az egykori lakónak, egy 24 éves fiatalembernek annak idején minden bizonnyal meggyűlt a baja a rendőrséggel. A papírokból kitűnt az is, hogy 1988-ban rövid ideig börtönben ült, s az újabb idézés nyomán valószínűleg jobbnak látta, ha ott hagy csapot-papot.
    
Lipcsében  és az egykori NDK más városaiban különösen a 90-es években az elhagyott házakban és az üresen maradt gyárakban rendkívül gyakran találtak olyan "mementókat", amelyek a szocializmus évtizedeit idézték fel. Azután azonban mind kevesebb ilyen emlék maradt, párhuzamosan azzal, hogy a város a többivel együtt fokozatosan átalakult. Hasonló történelmi "leletre" azonban évek óta nem bukkantak. Maga Aretz utoljára 12 évvel ezelőtt bukkant egy olyan lakásra, ahol az utolsó NDK-s reggelit szó szerint érintetlenül az asztalon hagyták. 
    
A  városi hatóságok most a hogyan továbbon törik a fejüket. A régi épületek szanálása nem állhat meg, de ehhez hasonló "csodát" aligha találnak. Felmerült, hogy mindent érintetlenül hagyva - egyfajta történelmi múzeumként - az ajtóra kiírják: "Itt lakik az NDK." Valószínűbb azonban, hogy egyhamar a lakás is eltűnik, mint az egykori NDK egyik legutolsó darabkája.