film
![](data/_cache/2015-07-26/bkf_nyilt_nap_5_27061_844x380.jpg)
A BKF Művészeti képzései egyedülállóan széles palettát kínálnak a felvételizőknek: a két művészeti intézetben – Alkalmazott Művészeti Intézet és Médiaművészeti Intézet – 12 alapszak és 8 mesterszakvárja a hallgatókat. Idén a most először induló Animáció mesterszak és két szakirányú továbbképzés is bemutatkozik a nyílt nap keretében: megismerhetik a Belsőépítész tervezőművész és a Divat- és luxusmárka-menedzsment szakokat.
A valódi mester-tanítvány kapcsolatra és team munkára épülő, gyakorlatorientált oktatási struktúra alapját a neves hazai és nemzetközi szakemberekből álló oktatói gárda, valamint a legmodernebb technológiákkal, szoftverháttérrel, magas technikai felszereltséggel működő műhelyek, műtermek adják.
Az augusztus 5-i nyíltnap keretében az általános pótfelvételi tájékoztatáson túl Túry György dékán és Baráth Hajnal művészeti rektorhelyettes mutatja be a képzéseket, kitérve az elmúlt év hallgatói sikereire is: többek között a BKF szervezésében megvalósuló Országos Művészeti Diákköri Konferencián elért eredményekre, Puskás Marcell Pro Arte aranyérmére, az Animáció szakosok és a filmes terület hallgatóinak fesztiválsikereire, vagy Simon Balázs animációs klipjére, amely nagy sikert aratott a nemzetközi porondon.
A BKF nyíltnapon a szakok oktatói és hallgatói a Rózsa és Rottenbiller utcai műhelyekben mutatják be a főiskolán zajló izgalmas munkát. Itt nemcsak a képzésekről kapnak részletes és szubjektív tájékoztatást az érdeklődők, hanem a főiskola hangulatába is belekóstolhatnak. A hallgatók prezentációiból kirajzolódik, hogy milyen az élet a BKF-en: milyenek a tanárok, a műhelyek, az eszközkészlet, a technika, a felszereltség, és hogy mivel is foglalkoznak az egyes szakokon.
Ebben az évben is lehetőséget biztosítanak a pótfelvételi nyíltnapon arra, hogy az érdeklődők bemutathassák portfóliójukat a tanároknak, akik személyes segítségetnyújtanak a szakválasztással kapcsolatban, hogy mindenki megtalálhassa a hozzálegközelebb álló művészeti területet és képzési formát.
Időpont: 2015. augusztus 5., szerda, 16.00
Helyszín: BKF Rózsa utcai Campus, 1077 Budapest, Rózsa utca 4-6.
Képzési területek
Alapszakok (hat féléves képzés):
• Animáció
• Design- és művészetelmélet
• Elektronikus ábrázolás
• Fotográfia
- alkotói fotográfus specializáció
- fotóriporter specializáció
- divatfotó specializáció
• Kameraman
• Képi ábrázolás
• Kézműves
- textilművesség specializáció
- kerámia specializáció
- öltözék és kiegészítő specializáció (divattervezés)
• Környezetkultúra
- Környezetprezentáció / enteriőr és környezettervezés specializáció
• Média design
• Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak
- mozgóképkészítő specializáció
• Televíziós műsorkészítő
• Tervezőgrafika alapszak
Mesterszakok (négy féléves képzés):
• Animáció (ÚJ!)
• Belsőépítész környezettervező művész
• Design- és művészetmenedzsment
• Divat- és textiltervezés
- divattervezés specializáció
- textiltervezés specializáció
• Filmoperatőr művész
• Formatervező művész
• Mozgóképművész
- animációs mozgóképtervező specializáció
- író, - dramaturg specializáció
- kreatív producer specializáció
- vágó specializáció
- műsorkészítő specializáció
• Tervezőgrafika alapszak
Szakirányú továbbképzések:
• Belsőépítész tervezőművész
• Digitális szobrászat
• Divat- és luxusmárka-menedzsment
European Film School (EFS):
A BKF-en alapított nemzetközi filmes iskola neves szakember gárdája egyedülálló oktatási programot nyújt, ahol megtanulhatják a hallgatók mindazt, amit a filmkészítésről tudni kell.
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskoláról
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Magyarország legnagyobb művészeti képzési portfolióval rendelkező felsőoktatási intézménye. A BKF-en 2 karon, 4 fő képzési területen (kommunikáció, üzlet, turizmus, művészet) folyik képzés. A folyamatosan bővülő magyar és angol nyelvű képzési kínálatban jelenleg 31 alapszak, 15 mesterszak, 27 szakirányú továbbképzés, és 13 felsőoktatási szakképzés közül válogathatnak a főiskola iránt érdeklődők. A BKF-nek jelenleg több mint 7000 hallgatója van, akik 2011-től már nemcsak a fővárosban, hanem Hódmezővásárhelyen, a főiskola Regionális Tudásközpontjában is folytathatják tanulmányaikat. Az intézmény 2001 óta meghatározó és folyamatosan növekvő szereplője a hazai felsőoktatásnak. Képességfejlesztő tréningrendszere egyedülálló itthon. Tevékenysége elismeréseként 2011-ben és 2012-ben is elnyerte a Superbrands védjegyet. A BKF jelenleg 91 külföldi intézménnyel tart fent partneri kapcsolatot 27 országban. A 2009-ben indult művészeti képzéseken jelenleg 12 alap- és 8 mesterszak közül választhatnak a leendő hallgatók. A Művészeti képzések partnere többek között a Walt Disney Company, az Europa Design Hungary Zrt., Nanushka, az Origo Film Studio, a Lengyel Intézet, az Iparművészeti Múzeum, az MTVA.