bezár
 

építészet

2009. 01. 27.
Magyar cég tervezheti az új budapesti városházát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csődöt jelentett az új budapesti városházát tervező holland építésziroda, így helyét az építészpályázaton második helyet szerzett Archikon Kft. foglalhatja el - írja mai számában a Népszabadság.

prae.hu

Azonnali - igaz egyelőre csak szakmai - tájékoztatást kért Erick van Egeraat holland építésztől Beleznay Éva, Budapest főépítésze, miután a Városháza Fórum tendergyőztesének, az EEA Architects nevű cégnek rotterdami központi irodája is csődöt jelentett. A 150 alkalmazottat foglalkoztató cég budapesti irodáját már decemberben bezárták. 
    
A holland építész akkor azt nyilatkozta a lapnak - emlékeztet a Népszabadság -, hogy a Városháza-projektnek továbbra is nagy figyelmet szentelnek. Hasonló válaszokat kapott eddig a fővárosi önkormányzat is, ám a csődgondnok kinevezése után ennél részletesebb és megnyugtatóbb információkat kértek. 
    
Az egykori Károly körúti bazársor mögött, a Főpolgármesteri Hivatal jelenlegi épületét, a Városháza parkot, a Merlin Színházat, a Belvárosi Tűzőrséget is magába foglaló, 40 ezer négyzetméteres tömb beépítésére tavaly áprilisban kiírt építészeti tervpályázatra 18 pályaművet nyújtottak be. Az EEA Architects mögött a magyar Archikon Kft. nyerte el a második díjat, így ha az EEA képtelen lesz elkészíteni a terveket, akkor az önkormányzat - a pályázati kiírás értelmében - a magyar céggel köt szerződést - írja a Népszabadság.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Cserépváraljai templomfelújítás és Micélium tudásköz-pont nyerte az idei Média Építészeti Díját
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával
építészet

Reflexió a girlscanscan Tripping on Modernist Monuments című kiállításáról

Más művészeti ágakról

gyerek

Jubileumi kiállítás a Deák17-ben
Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai
Schein Gábor Apa átváltozott című könyvéről (Pagony, 2024, Budapest)
A Mesautó a Veres1 Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés