bezár
 

irodalom

2015. 06. 01.
Magyar szerzők a madridi könyvfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyar szerzők, például Krasznahorkai László, Polcz Alaine könyvei is felbukkannak a Madridi Könyvfesztivál (Feria del Libro de Madrid) kínálatában. A spanyol irodalom legfontosabb éves eseményét 74. alkalommal rendezték meg a dél-európai ország fővárosában.

Madrid híres közparkjában, a Retiróban, ahova egyébként a sétálni, kocogni, piknikezni járnak ki a helyiek, most több kilométer hosszan fehér pavilonok foglalják el az aszfaltozott sétányt. A hatalmas területen 369 bódét állítottak fel, ezekben a legnagyobb kiadóktól kezdve az egészen kicsi, tematikus könyvesboltokig összesen 471 kiállító mutatja be könyvkínálatát.
    

prae.hu

A kiadók legsikeresebb íróikat is vendégül látják, akikkel a közönség személyesen is találkozhat. A június 14-ig tartó rendezvény első hétvégéjén órákig álltak sorban az emberek a tűző napon, hogy pár szót válthassanak kedvenceikkel.
    

Voltak olyan szerzők, akinek a dedikálásánál a szervezőknek kordonokat kellett felállítani, hogy az összegyűlt várakozó tömeg ne akadályozza a fesztivál forgalmát. Rengetegen voltak kíváncsiak María Duenasra, akinek eddigi legsikeresebb könyve Öltések közt az idő címmel magyarul is megjelent, vagy Jordi Cruz séfre, aki egy népszerű főzőverseny zsűritagja és a fesztiválon szakácskönyvét dedikálta.
    

A Madridi Könyvfesztivál elsősorban a spanyol irodalom ünnepe, de a nemzetközi kínálatban néhány magyar szerző könyve is megtalálható spanyol fordításban. Idén a nemzetközi Man Booker-díjas Krasznahorkai László öt könyvét még külön plakáton is hirdette az Acantilado kiadó, amely 2009 óta adja ki a szerző írásait Spanyolországban.
    

Más kiadók spanyol fordításban kínálták például Bánffy Miklós Erdély-trilógiáját vagy Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvét.
    

Spanyolországban jelentősen, 42 százalékkal csökkent a könyveladások száma 2009 óta, a visszaesést a gazdasági válsággal magyarázzák a kiadók. Most látnak némi javulást az eddigi idei keresletben, és abban bíznak, hogy ez a fesztivál forgalmán is meglátszik majd.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről
Bemutatták Szvoren Edina Kérődző Kronosz című könyvét
Kocsis Gergely és Tallér Edina könyvbemutatója a Margó Fesztiválon
Bemutatták Charles Bukowski A város legszebb nője című novelláskötetét

Más művészeti ágakról

építészet

Kritika a Kis magyar kockológia című kiállításról
Megnyitószöveg Dóra Emese és Hu-Yang Kamilla közös kiállításához
Kevin Costner – Horizont: Egy amerikai eposz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés