Az 1904-ben Figuerasban született Dalí már gyerekként saját világot alkotott magának. Műveltségét jogász apja könyvtárának darabjaival alapozta meg, de anyja mély vallásossága és a nem hívő apja közötti ingadozás is formálta őt. Már kisgyerekként franciául tanult, az impresszionista művészettel való találkozása után pedig 12 évesen beiratkozott szülővárosa művészeti akadémiájára. Első kiállítását 1919-ben a városi színházban tekinthették meg az érdeklődök, ekkoriban már az írással is próbálkozott.
    
1920-tól Madridban tanulta a művészetet, a Szépművészeti Akadémia hallgatójaként botrányairól is híressé vált, le is tartóztatták. Ezekben az években kötött szoros barátságot a filmes Luis Bunuellel és a költő Federico García Lorcával. 1925-ben első önálló kiállítását ünnepelhette, egy évre rá Párizsban már Picasso társaságát kereste. A szürrealistákkal, valamint Paul Eluard feleségével való találkozása megváltoztatta az életét, képei óriási sikereket hoztak számára, az orosz származású Gala személyében pedig rátalált élete szerelmére.
    
A harmincas évekre kialakult saját "hiperrealista", "paranoid-kritikai" stílusa, képeinek álomvilágában a hétköznapi tárgyak deformálódnak és bizarr, irracionális átváltozásokon mennek keresztül. Képeinek olykor több nézetet is adott, mást látni rajtuk messziről és mást a részletek vizsgálatakor. Az évtized második felében a politikába is beleártotta magát, Franco híveként elvesztette García Lorca és Bunuel barátságát, akivel korábban két szürrealista filmen is együtt dolgozott. 
    
1940-ben elhagyta Spanyolországot, hosszú évekig az Egyesült Államokban élt. Az ekkor már világhírű művész díszleteket, jelmezeket tervezett a Metropolitan Opera számára, s még az ékszertervezésben is kipróbálta magát. 
    
Sikerei hazájába való visszatérése után sem maradtak el, Figuerasban munkásságának emléket állító múzeum nyílt, képei kiállításokon járták a világot. Felesége 1982-ben bekövetkezett halála megtörte, Gala távozása után visszavonultan élt, ekkor készültek utolsó képei. 1989-ben szülővárosában hunyt el, ott is helyezték végső nyugalomra.
    
Leghíresebb festményei között Az emlékezet állandóságát, A lángoló zsiráfot, a Látomást... (tigrisekkel és póklábú elefánttal) és A polgárháború előérzetét emlegetik. Irodalmi munkássága is jelentős, illusztrációkat, sorozatokat készített Dante Isteni színjátékához, a Carmenhez, Rabelais Gargantua és Pantagrueljéhez, Voltaire Candide-jához, Cervantes Don Quijotéjához. A mesterség minden fortélyának birtokában volt, a klasszikusokkal is felvehette a versenyt, de senki sem engedte ennyire szabadon fantáziáját. "Én abban különbözöm a többi bolondtól, hogy nem vagyok bolond" - állította magáról.