"1985. május 15-én a korábbi új irodalmi csoportok (Fölös Példány, Lélegzet, Rainer Maria Társaság) tagjai, újholdas és avantgardista mestereink, csoportokhoz nem tartozó nemzedéktársaink és ifjabbak között a Kör nevét javasló, egy év múlva Örleyhez hasonlóan tragikus-fiatalon meghalt Hekerle László is ott ült az Astoria kávéház Kossuth Lajos utcai különtermében. Aznap alakult meg ott ünnepélyesen mintegy 40 magyar író – köztük Ottlik, Mándy Iván, Mészöly, Nemes Nagy, Lengyel Balázs, Erdély Miklós, Balaskó Jenő – társaságában az Örley Kör. Előbb a szervezők közül beszéltünk néhányan, majd Ottlik és Mándy Iván szidták keresetlen szavakkal a rendszert: főleg a Rákosiét, de az akkorinak is kijutott. Kint izmos és alig titkos rendőrök sörözgettek, és próbálták provokálni a ki- vagy bemenőket. A következő évtizedekben sokszor vettem részt azóta az Astoriában, majd a  Centrálban és másutt szerdánként, majd keddenként tartalmasabb örleys és posztörleys vitákban, voltak színesebb, izgalmasabb esték – de ez volt a legfontosabb. Aznap alakult meg a háború utáni legjelentősebb irodalmi társaság, a magyar Gruppe ’47 – bár az „öregek” többsége el se jött többet, sok érdemes író egyáltalán nem vagy csak később lett tagja a társaságnak, avagy csak ritkán járt le, míg számos más író, képzőművész, teoretikus, szamizdat-szerkesztő, környezetvédő alkalmanként vagy rendszeresen ott ült az 1986-91 közt sokszor már 50-80 tagú társaságban. Mintha ezt éreztem volna meg előre 30 év előtti tósztomban, mondván, hogy én csupán „folyton táguló körnek” tudom elképzelni az Örley Kört. Az is lett sokáig, és nonkonformizmusa, minőség-centrikussága és nyugatossága mellett ez adta az irodalmi életen belüli és túli jelentőségét egyaránt."  (Tábor Ádám)