Nem tétlenkedik, az biztos. Azóta láthatták a nézők az egyik kereskedelmi televízió tehetségkutató műsorának zsűrijében és olvashatták Friderikusz eddig című könyvét, amelyben munkájáról, magánéletéről mesél őszintén - vagy ha úgy tetszik - gátlások nélkül. A televíziós műsorvezetőt, producert terveiről és eddigi tevékenységéről kérdezte az MTI.
    
- A könyvbemutatón említette, hogy másfél-két évre elmegy utazgatni. Merre indul?
    
- Ezek nem ilyen nagy utak. Például pár héttel ezelőtt néztem egy nemzetközi kiadványt és láttam, milyen jó két kiállítás van Berlinben, akkor fogtam magam és másnap odarepültem. Ott voltam négy napot, megnéztem a kiállításokat, találkoztam egy-két barátommal, akik ott élnek. Jól elvoltunk, aztán visszarepültem.
    
- Tehát nem úgy kell elképzelni, hogy elmegy például a Kanári szigetekre több hétre?
    
- Nem, nem ilyen elvonulás. Mondjuk, amire gondolok, hogy elmenni fél évre, háromnegyed évre egy amerikai nagyvárosba, nem szállodába, hanem kivenni egy lakást és azt az életmódot egy kicsit folytatni. Még arra is gondoltam mostanában, hogy mi lenne, ha jelentkeznék az NBC-be asszisztensnek? Úgy szeretném egyszer a televíziózás profi, üzemszerű működését látni! Esküszöm, hogy érdekel, hogy milyen az a mechanizmus, amely tényleg professzionális módon működik. 
    
- Mivel tér vissza?
    
- Azt hiszem, hogy internet alapú televízióban fognak engem látni, a nagy össznépi televízióra ebben a pillanatban nem tudom, hogy van-e esélyem. Amit lehetne a kereskedelmi tévében csinálni, az engem már nem vonz. Az mind megvolt. Az internet alapú tévé azért jó, mert közösségi alapon szervezi a nézőit. Lehet, hogy nincs több nézője, mint 20-30 ezer, de azokra célirányosan hat. Ott az értelemnek ismét lehet már tere. Ha vonz valami, akkor csak ez. 
    
- Sokan a Magyar Televízióban futó show-műsoraiból ismerték meg. Volt olyan adás, amelyet több mint hatmillióan néztek. Jól élte meg azt az időszakot? Úgy érezte, hagyták dolgozni?
    
- Ez is sok küzdelemmel jött. Amíg én a Friderikusz show-t csináltam, talán öt elnöke is volt a Magyar Televíziónak. Ebből egyre emlékszem, aki mindent alám tolt. Azt csinálhattam, amit akartam. Volt, aki kifejezetten ellenállt és mindennel megpróbált lehetetlenné tenni. Ő volt Horváth Ádám. Hosszan írok a könyvben róla, de a másik három sem nézte jó szemmel a működésemet, csak nem tudott vitatkozni ilyen nézettséggel, meg a vele járó irdatlan profittal. A 90-es évek közepén, 1994-1998-ig hihetetlen nagyságrendű pénzeket termeltem a Magyar Televíziónak. Évente 450 és 600 millió forint közötti profitot. 
    
- Ezt az MTV is elismeri? 
    
- Annyira, hogy az ő kimutatásukból idézhettem. Mindig megkaptam az éves kimutatást, tehát hogy mennyi a kereskedelmi bevételük. Azt az első körben kikötöttem, hogy ezt mindig szeretném tudni, nem azért, hogy engem megegyen a fene, mennyivel többet keresnek ők, mint én, hanem hogy ők véletlenül se járhassanak rosszabbul, mint én. Tehát szerintem nincs ma olyan könyvkiadó vagy televíziós csatorna, amely azt tudná mondani, hogy bukott vagy veszített a műsoraimon. 
    
- Melyik volt a kedvenc műsora?
    
- Hát, nem tudom. Az én mozim az egy egészen másfajta odafigyelést, törődést igényelt, mint mondjuk a Friderikusz show. Mintha nem is ugyanaz a személyiség készítette volna. El tudok mélyülni komoly dolgokban, de pont annyira érdekel a fecsegő felszín is. Ha arról van szó, akkor hülyéskedek, énekelek, táncolok - mindezt amennyire tudok, persze -, de az is pont annyira jólesett. Tehát egyikhez sem tudnék különösebben úgy kötődni, hogy azt mondjam: ez volt a kedvencem. Mindegyik valami másért. Sok mindent elrontottam, sok mindenben hibáztam, sokszor voltam rossz, ezt utóbb mindig megállapítottam. 
    
- Milyen szempontból volt rossz?
    
- Sok mindent ma már nem csinálnék. Például amikor negyven év után összehoztunk négy testvért, ebből három hölgy, aki itt él Magyarországon és a negyedik, a fiú ötvenhatban kikerült Ausztráliába és elkerülték, elveszítették egymást. Nagyon furfangosan felépítettük a műsort, hogy a három nővér jöjjön el, de ne tudja miről van szó, a bátyjuk is itt legyen. Egymásra találtak és egyszer csak fentről rájuk szórtunk apró aranyló csíkokat, hát az valami iszonyú giccsbe torkollt. Ma már ezt nem csinálnám. 
    
- Miért van az, hogy vannak zárt szakmák, mint az orvostársadalom, amelynek tagjai nem beszélnek egymásra, míg az újságírók hajlamosak nyilvánosan rosszat mondani kollégáikról. Miért kell ez? Miért van erre szükség?
    
- Az semmiképpen sem vezérelt, hogy bárkit kibeszéljek. A saját történeteimet meséltem el, és azokba beleakadt néhány ember, akiknek részük volt, hogy a történet úgy alakult, ahogy alakult. Tudunk olyan történetről - most hirtelen eszembe jutott Czeizel Endre -, amikor a saját életéről vallott, s bizony névvel nevezte meg azokat, akik az életét akár jó, akár kevésbé jó értelemben befolyásolták. Én, ha orvos lennék, akkor is ilyen lennék. Ami tisztességtelen, negatív, én nem vagyok hajlandó azért elfedni, mert egy álszolidaritásnak kéne működni egy adott ember meg köztem. Szolidáris vagyok én, senkire nem haragszom, nincs bennem, soha nem is volt gyűlölet, soha nem volt féltékenység. Nem is tudom, hogy mi az! Így vagyok bekötve, nem tudok erre mást mondani. Ami tisztességtelen, azt ki kell tudni mondani, mert az egész világ semmi egyéb, mint álság, elfedés és hazugság. Én ezt látom.