art&design
"Immár hagyomány, hogy minden évben kiválóan szerepelnek legjobb fotósaink ezen a versenyen. Az idei Magyar Sajtófotó Pályázaton öt fotóriporter hat díjat hozott el" - mondta Gazsó L. Ferenc, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a tárlat megnyitóján.
Az MTI székházában látható tárlaton összesen 14 hírügynökségi fotósnak szerepelnek az idei sajtófotó-versengésre beadott pályaművei.
Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója elmondta, hogy a tárlat az MTVA Kunigunda útjai központi épületének aulájában is látható lesz.
"A díjazottak az MTI számára fotóznak, ugyanakkor az MTVA közösségének tagjai, és hosszú évek óta nagy sikerrel szerepelnek különböző kiállításokon és versenyeken. Jó kis csapat alakult ki a közmédián belül, amely mindig képes új tehetségeket is kitermelni. Ígérem, hogy a jövőben is olyan körülményeket teremtünk a csapat számára, amely a további szép eredményekhez szükséges" - tette hozzá Szabó László Zsolt.
Balázs Attila Egy hajléktalan karácsonya című képriportjával az André Kertész-nagydíjat nyerte el a 33. Magyar Sajtófotó Pályázaton. A fotós egy másik elismerést is kapott: az elmúlt év után ismét övé a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter különdíja.
Koszticsák Szilárd a hír- eseményfotó egyedi kategóriában 2. helyezett lett Avató című képével.
A sport (sorozat) kategória nyertese lett Mohai Balázs Highline a Szellemvárosban című anyagával. Ugyanebben a kategóriában második helyezést kapott Illyés Tibor Asszonyok című sorozata.
A társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia kategóriában a sorozatok között 3. díjjal jutalmazták Kallos Bea Zora című anyagát.
A pályázat valamennyi díját a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás ünnepélyes megnyitóján, március 19-én adják át, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, ahol a kiállítás március 20. és május 17. között lesz látható.