art&design
A Hargita és Kovászna megye önkormányzata és kulturális intézményei által 2014 szeptemberében meghirdetett, nemzetközi grafikai versenyre 336 képzőművész nevezett be a világ 32 országából, közel 800 alkotással. A biennále zsűrije 236 alkotást választott ki, amelyek most kerülnek először kiállításra a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a Székely Nemzeti Múzeumban.
Az Integrum címet viselő tárlat január 22. és március 8. között lesz látogatható. A kiállításmegnyitó után adják át a biennále legjobb alkotásainak járó díjakat: a kétezer eurós (640 ezer forint) fődíjat, valamint az ezer-ezer eurós (320 ezer forint) Plugor Sándor-díjat, Nagy Imre-díjat és Nagy Pál-díjat, valamint a Zereda Művésztelep Díját és a Pulzus Művésztelep Díját.
Ez alkalommal adja át Kovászna megye önkormányzata a szintén ezer eurós Háromszék Kultúrájáért Díjat is, mely a háromszéki kultúra terén kifejtett, több évtizedes kiemelkedő tevékenységet elismerő kitüntetés. A gálát az Impro-víziók 2.2 dzsesszkoncert zárja.
A III. Grafikai Szemle keretében nézheti meg a sepsiszentgyörgyi közönség Péter Ágnesnek, a II. Grafikai Szemle nagydíjasának kiállítását is a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben. A sepsiszentgyörgyi Lábas Házban pedig az I. és II. Grafikai Szemle díjazott alkotásait bemutató tárlat nyílik január 21-én.