Az 1926-ban született Konwicki, akit a lengyel társadalom élő lelkiismeretének szoktak nevezni, a mai Litvánia területén született és töltötte gyermekkorát. A német megszállás idején illegális lengyel gimnáziumban érettségizett, majd a náci- és kommunistaellenes földalatti Honi Hadsereg soraiban harcolt.
    

A háború után lengyel szakot végzett a krakkói egyetemen. Több nemzedéktársához hasonlóan a szocialista realizmus jegyében indította írói pályáját. 1953-ban belépett a Lengyel Egyesült Munkáspártba is, de az ötvenes évek közepétől egyre kritikusabbá vált a rendszerrel szemben.
    

1966-ban csatlakozott a Leszek Kolakowski filozófus elleni hajszát elítélő nyilatkozathoz, emiatt őt is kizárták a pártból. 1968-ban, az országos kommunistaellenes tiltakozások idején kiállt azoknak a diákoknak a védelmében, akik Adam Mickiewicz Ősök című műve híres varsói előadásának betiltása ellen tüntettek, és akiket ezért meghurcoltak.
    

A 70-es és a 80-as években az antikommunista ellenzékhez csatlakozott, művei földalatti és emigráns kiadóknál jelentek meg. Az irodalomkritikusok ezt az alkotói korszakát tartják a legjelentősebbnek. Akkor jelentek meg a magyar olvasók számára is ismert A lengyel komplexus (1977) és a Kis apokalipszis (1979) című könyvei, amelyek a politikai groteszk műfajában számoltak le a kommunista rendszerrel. Magyarul számos más műve is olvasható, köztük az Égszakadás, a Mai álmoskönyv, az Állatemberrém, a Szerelmi krónika és a Bohin.
    

Szépírói pályájával párhuzamosan forgatókönyvíróként, filmrendezőként is jelentőset alkotott, az 50-es, 60-es évek fordulóján jelentkező új lengyel filmiskola egyik neves képviselője lett. Remekműnek tartják A nyár utolsó napja (1958) című filmjét, amely egy fiatalember és egy érett nő hatórás találkozását jeleníti meg. Szaltó (1965) című filmjében a nemzeti mítoszteremtést bírálta. Az Issza völgyében (1982) a Nobel-díjas Czeslaw Milosz könyvének gyermekkori táját jelenítette meg az íróéval hasonló magas színvonalon. Konwicki írta Jerzy Kawalerowicz filmrendező híres, a cannes-i nemzetközi filmfesztiválon 1966-ban díjazott Fáraójának forgatókönyvét is.
    

A művész - akinek haláláról elsőként a Rzeczpospolita című napilap adott hírt - otthonában, hozzátartozói körében hunyt el, miután a karácsonyi ünnepekre hazaengedték a kórházból.