bezár
 

zene

2015. 01. 06.
Felvételt hirdet a Snétberger Zenei Tehetség Központ
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is felvételt hirdet a Snétberger Zenei Tehetség Központ nyáron induló ingyenes zenei kurzusára. A meghallgatások február közepén kezdődnek - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.

A júniusban induló kurzusra február 14. és március 7. között tartanak meghallgatásokat Salgótarjánban, Miskolcon, Kecskeméten, Szegeden, Kaposváron, Nyíregyházán, Budapesten és Felsőörsön.
    

prae.hu

Mint írják, a Snétberger Zenei Tehetség Központ célja, hogy minél több hátrányos helyzetű, tehetséges roma diák kerüljön be a képzéseire, és kapjon ezzel lehetőséget a továbbtanulásra, zenei karrierje beindítására.
    

A képzésre olyan 12 és 18 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik gitáron (klasszikus, dzsessz), basszusgitáron, bőgőn, csellón, hegedűn, brácsán, cimbalmon, zongorán, ütős (dob, percussion, darbuka) vagy fúvós (klarinét, trombita, szaxofon, fuvola) hangszeren játszanak, nyitottak a dzsesszre, a világzenére és klasszikus zenére is.
    

A meghallgatásokra február 10-ig, a www.snetbergerkozpont.hu-n található űrlap kitöltésével, e-mailben vagy levélben lehet jelentkezni. A meghallgatások pontos helyszínei és időpontjai szintén megtalálhatóak az intézmény honlapján.
    

Az országos meghallgatásokon kiválasztott legjobb 60 diák idén nyártól kezdve évi 12 héten keresztül teljesen ingyen tanulhat a Balaton-felvidéki Felsőörsön, bentlakásos formában. A képzés keretében a zenei és művészeti órák mellett angol nyelvet, számítógépes és munkavállalással kapcsolatos ismereteket, valamint roma kultúrismeretet is tanítanak.
    

A 2011-ben megnyílt intézmény tanárai között olyan neves magyar művészek vannak, mint Snétberger Ferenc, László Attila, Lukács Miklós, Farkas Rózsa, Oláh Tzumó Árpád, Lamm Dávid, Rozsnyói Péter, Barcza Horváth József, ifj. Balázs János, Lakatos György, a nemzetközi vendégelőadók között pedig megtalálható Paolo Vinaccia, Tony Lakatos és Roby Lakatos is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés