bezár
 

zene

2015. 01. 04.
Nagy sikert hozott a Concerto Budapest kínai turnéja
Szerencsi Ágnes, az MTI tudósítója jelenti:
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jelentős érdeklődés mellett nagy sikert hozott a Concerto Budapest négy várost érintő kínai turnéja, amelyen a Zeneakadémia rezidens zenekara az európai zenekultúra remekműveivel ismertette meg a kínai közönséget.

A szombat esti turnét záró fellépésen ötször hívta vissza a közönség a zenekart, ezt követően pedig vastapssal, állva ünnepelték Keller András karmestert és a művészeket. Az érdeklődést jól tükrözi, hogy a kelet-kínai metropolisz impozáns Oriental Arts Centerében tartott esemény teltházat hozott a csaknem kétezer férőhelyes épületben. A Concerto Budapest Dvorak 9. szimfóniáját (Új világ szimfónia) és Johann Strauss válogatott darabjait - többek között a Kék Duna keringőt és a Radetzky indulót - játszotta.

prae.hu

A zenekar Sanghaj előtt a dél-kínai Kuangcsouban, a kelet-kínai Hsziamenben lépett fel, január elsején Csuhajban adott újévi koncertet, a turnét pedig szombat este Sanghajban zárták, s mindenhol a sanghajihoz hasonló érdeklődés volt jellemző.

Keller András, a zenekar zeneigazgatója és karmestere az MTI-nek elmondta, hogy a Concerto Budapest már 2012-ben is járt az országban, a mostani turnéra való meghívás az akkori, kuangcsoui sikernek köszönhető. A zeneigazgató tervei között egy 2015-ös turné is szerepel, Rost Andrea operaénekesnővel és egy fiatal tehetség, Borsos Mihály bemutatásával.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés