bezár
 

zene

2014. 12. 29.
Kínában turnézik a Concerto Budapest
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Négy kínai várost érintő turnét kezd hétfőn a Concerto Budapest. A Zeneakadémia rezidens zenekara a korábbi sikerek alapján telt házas koncertekre számít.

A komoly nemzetközi hírnévnek örvendő Concerto Budapest hétfőn este a dél-kínai Kuangcsouban, az év utolsó napján Hsziamenben, január elsején Csuhajban, zárásképp pedig január 3-án Sanghajban lép fel - ismertette a programot Keller András, a zenekar zeneigazgatója és karmestere az MTI-vel.
    

prae.hu

A turnén az európai zenekultúra alapművei közül válogatott remekművekkel ismertetik meg a kínai közönséget, így hallható lesz többek közt Beethoven IV. szimfóniája és Dvorák IX., Új világ szimfóniája, a hangversenyek második részében pedig a bécsi újévi koncertek legnépszerűbb darabjai szólalnak majd meg, például Johann Strauss Kék Duna keringője, Császárkeringője vagy a híres Denevér-nyitány.
    

A zenekar rengeteg ráadással is készül, legutóbbi kínai fellépésén ugyanis hat ráadást is követelt a közönség - mondta Keller András. Hozzátette, hogy meglepetésekkel is készülnek a koncertekre, amelyeken ünnepi hangulatot szeretnének teremteni.
    

A Concerto Budapest két évvel ezelőtt járt már Kínában, akkor a kuangcsoui operaházban adtak óriási sikerrel szilveszteri koncerteket. A mostani meghívás ennek a sikernek az eredménye, és a korábbi több ezer fős, telt házas előadások után most is hasonló érdeklődésre és lelkes közönségre számít a zenekar - tette hozzá Keller András, aki a tervek között említett egy 2015-ös turnét is Rost Andreával és egy fiatal tehetség, Boros Mihály bemutatásával.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés