bezár
 

színház

2014. 12. 06.
Arany Medál-díj a közönség elismertjeinek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kedden adják át a közönség által odaítélt Arany Medál-díjat: az elismerést Bálint András színész-rendező, Dragomán György író, Zomborácz Virág filmrendező, valamint László Zsolt, Tompos Kátya és Szabó Erika színművész veheti át a Bethlen Téri Színházban.

Az Arany Medál-díjat az idén hatodik alkalommal adják át, az elismeréseket, a tavalyi díjátadóhoz hasonlóan, ez alkalommal is a Bethlen Téri Színházban vehetik át a művészek - közölték a szervezők az MTI-vel.

Szkéné színház

A közönségdíjat Mészáros Márton újságíró alapította 2008-ban. Az elismerést több kategóriában adják át a közönség szavazatai alapján.

A díjat - amely az idén egy szárnyas nőalak fáklyával - az igazi művészi értéket közvetítők felkarolásáért és elismeréséért ítélik oda. Bárki leadhatta szavazatát arra a művészre, akiről úgy gondolja, hogy kiemelkedő munkát folytatott az idei évben.

A közönségnek egy hónap állt rendelkezésére, hogy online elküldje szavazatát az általa preferált művészekre. A feltételek szerint kizárólag élő személyre lehetett szavazni, és az elmúlt év alkotásaihoz, írók esetében kötetmegjelenéshez, színészeknél, rendezőknél pedig filmben, színpadi darabban nyújtott közreműködéshez kötött az érvényes szavazat. Az idén több mint tízezer szavazat érkezett.

Az életműdíjat Bálint András Kossuth-díjas színész-rendező, a Radnóti Színház igazgatója veheti át a keddi ünnepségen. Az év írójának odaítélt Arany Medál-díjat Dragomán György nyerte el, akinek Máglya címmel jelent meg regénye az idén.

Az év rendezője Zomborácz Virág, az Utóélet című film alkotója. Az év hazai színésze László Zsolt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, színésznője Tompos Kátya, a Nemzeti Színház művésze.

Az év legígéretesebb fiatal tehetségének járó elismerést Szabó Erika, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója nyerte el.

Szavazott a közönség a külföldi művészekről is. A legnépszerűbb Matthew McConaughey és Emma Thompson lett a Csillagok között, illetve a Banks úr megmentése című film révén.

A kezdeményezést számtalan színházi, kritikai portál, valamint többek között a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Spinoza Színház is támogatja.

A Bethlen Téri Színházban tartandó díjkiosztó házigazdája Juhász Anna irodalmi szervező, kulturális menedzser lesz, aki évek óta tart irodalmi esteket történelmi kávéházainkban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
színház

Podlovics Laura: Nem félünk a sötétben / Budapest Bábszínház, Kísérleti Stúdió
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról

Más művészeti ágakról

Beszámoló a tizenkettedik European Remembrance Symposiumról
Újra nagyvásznon Tarr Béla Panelkapcsolat című filmje
Esszésorozat Juhász Ferencről – első rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés