A beszélgetés nyitó keretét Martiny Lajos tradicionális jazz muzsikája adja, majd Zipernovszkytól mindenki megkapja a maga epitheton ornansát és mellé egy-egy személyre szabott kérdést is. Így lesz Fábián Juli a legtündökletesebb, Szakcsi pedig a legelismertebb, s mindketten “gondoltad volna?”-kérdésekre válaszolnak.

Fábián Juli hét évvel ezelőtt még nem is sejtette, hogy ilyen átfogó kötetben “címszóként” szerepelhet, gyorsan hozzá is teszi, hogy ugyan örül neki, de nyilván nem ez, ami motiválja. “Én zenélni szeretek, az csak külön öröm, ha ezt díjazzák is”. Hasonlóan gondolkodik Szakcsi is, akinek virtuozitását már rengeteg díjjal elismerték: “soha nem gondoltam díjakra, mindig csak csináltam a dolgomat”. Nem töprengett azon, hogy vajon a Nemzet Művészévé választják-e, ő csak csinálta azt, amit szeret, mindemellett pedig rengeteg gyakorolt. “Én vagyok az a bizonyos boldog zenész: azt csinálom, amit szeretek, és ezért pénzt és díjakat is kapok” – fogalmazott a hazai dzsessz egyik legfontosabb alakja.

Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band vezetője a legaktívabb jelzőt kapja, hiszen a zenélés mellett saját zenekarát vezeti, több helyen tanít, illetve fesztiválokat is szervez - azonban a hozzá intézett kérdés nem erre irányul, Zipernovszkyt az érdekli, hogy mit gondol az oldtimer jazz integrációjáról. Ittzés még mindig outsiderként látja magát a jazz világában, azzal, hogy ezt a tradicionálisabb vonalat képviselteti, szerinte azonban az integrációt tekintve már sokkal jobb a helyzet, mint néhány éve, ez az irány ugyanis könnyebben emészthető. “Persze az integráció egy bizonyos ponton megreked, épp az oldtimer jazz sajátosságai miatt, ugyanakkor egyre több crossover hatást lehet megfigyelni, egyre több az átfedés, így nem is biztos, hogy szükség van a határok ilyen szigorú meghúzásához” - teszi hozzá.

Ezt követően Tóth Viktor, a legegyénibb, az együtt-zenélésről mesél: kihangsúlyozza, hogy ő leginkább olyan partnereket választ, akik nem elégednek meg az istenadta tehetséggel, hanem emellett folyamatosan keresik az újabb lehetőségeket, irányokat, a zene ugyanis egy jármű a magasabb megértés felé. “Hamid Drake például már 40 éve mindent tud, mégis folyamatosan gyakorol és keres valamit”.

A legek után Zipernovszky a szerzőhöz fordul, aki a kötet keletkezési körülményeit ecseteli. Jávorszky elmondja, hogy közel 25 éve van a pályán és széles spektumon hallgat zenét, azonban számára nagyon hiányzott egy átfogó, komplex kötet, ami összefoglalná a magyar zene legfontosabb műfajainak történetét.

“Simon Géza Gábor 15 éve megjelent és nagy viharokat kavart könyve kivételével eddig nem született a műfaj hazai folyamatait bemutató, mindenre kiterjedő írás” - mondja a szerző, majd hozzáteszi, hogy éppen emiatt meglehetősen nehéz dolga volt, amikor arra vállalkozott, hogy a kezdetektől elindulva végigveszi a jazz történetét is, úgy, ahogy tavaly a folkkal tette. A bemutatón Jávorszky kifejtette, hogy az írás során a legfontosabb hátteret a műfajhoz köthető oral history jelentette, de nagyon sokat merített azokból a portréjellegű interjúkból is, amelyeket újságíróként készített az elmúlt 25 év alatt, ahogy segítségére volt még természetesen Simon Géza Gábor munkája, Turi Gábor 1983-as könyve, illetve számos jazz fesztivál, koncert és esemény saját kiadványa is.

A modern magyarországi jazzélet a 60-as évek idején indult, 1962-ben nyílt meg az államilag elfogadott Dália Klub, azonban már a 30-as évektől kezdve játszottak jazzt a cigány muzsikusok a budapesti kávéházakban, így Jávorszky is innen indul a könyvében. Hatalmas időt fog át a könyv, Ittzés szerint éppen ezért tűnt elsőre öngyilkos vállalkozásnak ennek megírása, viszont úgy látja, hogy a szerzőnek sikerült a maximumot megvalósítani: a szöveg nem lett parttalan, kezelhetetlen vagy unalmas, Jávorszky szakszerű, ugyanakkor közérthető és olvasmányos stílusban írt, miközben a lehető legjobb kompromiusszumokat kötötte meg a szerzők és történetek szelektálása során. Szakcsi a kötet fotóit méltatta, Zipernovszky pedig a tördelést emelte ki, amit szintén Jávorszky készített el. Fábián Juli kihangsúlyozza, hogy számára azért is olyan fontos ez a kiadvány, mert a benne szerelő nevek nagy részét személyesen már nem ismerhette, viszont reméli, hogy e könyv lapjaiból majd többüket “találkozhat”.

A könyv méltatása után a magyar jazz jelentősége került elő, Jávoszky pedig kifejtette, hogy szerinte a magyar jazz jelentőségét világviszonylatban két elem adja. Az egyik az etnojazz, amit elsősorban Szabados György és Dresch Mihály képvisel, a másik különlegesség pedig az a tűz, amit a muzsikus cigány családok hoztak a jazzbe. Tóth Viktor szerint a magyar jazz  - hasonlóan népmeséinkhez - valamiféle rejtett tudást, ősi értékrendszert hordoz magában, és emiatt lesz olyan sajátos és különleges.

A könnyed beszélgetésnek Zipernovszky hirtelen véget vet “Nekem dolgom van, dedikálnom kell a saját példányom”, majd az eseményt Dresch Mihály egyik szerzeménye zárja keretbe.

Jávorszky Béla Szilárd: A magyar jazz története c. kötet bemutatója az Örkény Könyvesboltban, 2014. 12. 03.