bezár
 

zene

2014. 11. 29.
Évtizedekkel ezelőtti magyar slágerek három CD-n
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagy magyar slágerek, az 1930-as, 1940-es és 1950-es években mindenki által dúdolt dalok jelentek meg három CD-n a Rózsavölgyi és Társa Kiadó gondozásában. Az elsőn Kalmár Pál felvételei, a másodikon Fényes Szabolcs szerzeményei, a harmadikon 1956 slágerei szerepelnek.

A 20. század magyar slágereiből válogató sorozatot 1999-ben indította a Rózsavölgyi és Társa elődje, az Athenaeum Kiadó. A szériában eddig mintegy ötven felújított hangminőségű hanghordozó jelent meg - szerepel a kiadó honlapján.

prae.hu

A közelmúltban kijött három CD egyike, az Ahogy lesz, úgy lesz az 1956-os forradalom évének slágereit gyűjtötte össze. Mint az MTI-hez eljuttatott közlemény fogalmaz, az októberi események hátterében az emberek élték mindennapjaikat: gyereket neveltek, szerelembe estek, érzelmi csalódásaikkal küzdöttek, táncoltak és álmodoztak. A lemezen olyan ma is ismerős dalok eredeti felvételei sorakoznak, mint A kettőnk titka, a Nekünk találkozni kellett, a Gyere, ülj kedves mellém vagy az Ahogy lesz, úgy lesz.

Utóbbi egy "honosított" sláger, a zeneszerző Jay Livingstone, és Alfred Hitchcock 1956-ban bemutatott filmjében, az Egy ember, aki túl sokat tudott című alkotásban énekelte Doris Day. A számot G. Dénes György (Zsüti) magyarította, és az 1956 utáni magyarországi események furcsa gellert adtak a dalnak. A CD-n szereplő zeneszerzők között található még mások mellett Seress Rezső, Huszka Jenő, Horváth Jenő és Behár György, az előadók sorában Hollós Ilona, Vámosi János vagy Putnoky Gábor.

Az Álmaimban valahol című anyagon Fényes Szabolcs legnagyobb slágerei találhatók. A csodagyereknek számító szerző 15 éves volt, amikor első dalát kiadták, a következő évben egy slágere már filmben szerepelt. Még nem volt húszéves, amikor meghódította a zenés színpad világát a Maya című darabbal, majd Berlinbe költözött, ahol filmzenéken dolgozott. Hazatérése után ontotta magából a népszerű dalokat, zenés darabokat, filmzenéket, az Operettszínház igazgatója is volt. A rendkívül gazdag életpálya legszebb pillanataiból például az Egy esős vasárnap délután, az Odavagyok magáért vagy a Holnap, ki tudja, látsz-e még? szerepel a CD-n, az előadók között Latabár Kálmán, Mezei Mária, Karády Katalin, Mikes Éva és Kalmár Pál hallható.

A harmadik, Emlékszik még, kislány? című CD utóbbinak, Kalmár Pálnak, a harmincas-negyvenes évek egyik legnépszerűbb könnyűzenei énekesének állít emléket. A művész a magyar nóta, az operett és a tánczene világában egyaránt otthonosan mozgott, sokszor nevezték "tangókirálynak". 1932-ben fedezte fel a Columbia Records, rendszeresen vendégszerepelt Londonban, Berlinben és Párizsban, de legnagyobb sikereit itthon aratta. A háború után pályája megszakadt, hegesztőként és köszörűsként dolgozott, majd 1954-től énekelt újra, egészen 1968-ig, amikor egy operáció megfosztotta énekhangjától. Több mint kétezer lemezen hallható a hangja, a most kiadott válogatáson például Zerkovitz Béla, Fényes Szabolcs és Seress Rezső slágerei szerepelnek, köztük a Szomorú vasárnap első felvétele.

A slágerlemez-sorozat e három darabja korábban már megjelent, most azonban a kiadványok új külsőt kaptak és tovább javítottak a hangminőségen. Az anyagokat Várhelyi Márton gyűjtő–szerkesztő állítja össze, és ő írja a kísérőfüzetek szövegét is. Az 1999 óta megjelent CD-k között vannak szerzői, tematikus, előadói lemezek és éves válogatások egyaránt.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés