bezár
 

zene

2014. 11. 20.
Magyar hetek Svájcban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Philippe Zibung, a svájci, lausanne-i székhelyű kulturális rádiócsatorna, a Radio Espace 2 intendánsa szerint a csatornán futó magyar hetek ötlete onnan jött, hogy az első világháborús centenáriumra és az azóta eltelt száz évre egy közép-európai ország szemüvegén keresztül szerettek volna ránézni.

A Bartók Rádióval együttműködésben megvalósuló, november 10. és 22. között sugárzott tematikus műsorfolyam súlypontjait Kodály és Bartók életműve, valamint Budapest történelmének és kulturális kínálatának bemutatása adja, de külön program foglalkozik József Attilával, Budapest 1914-es szellemi és irodalmi életével, a magyarországi romákkal, a Magyarországra hazaköltöző egykori emigránsokkal, és olyan aktuális kérdésekkel is, mint a német megszállás áldozatainak Szabadság téri emlékműve körüli polémiák. A programot a bartóki örökség klasszikus, népzenei és dzsesszes arcát bemutató, A népdal útja című koncert koronázza meg pénteken este, amelyet a Bartók Rádió stúdiójából élőben közvetítenek mindkét csatornán.
    

prae.hu

Philippe Zibung az MTI érdeklődésére elmondta: egy kollégájával való beszélgetésből indult ki a magyar hetek ötlete. Az első világháború évfordulójáról ezúttal nem a szokásos módon, saját régiójuk szemszögéből akartak megemlékezni, hanem egy közép-európai ország perspektívájából, hiszen itt sokkal nagyobb átalakulásokat hozott a háború. "Magyarországra pedig azért esett a választásunk, mert fordulatokban bővelkedő, tragikus elmúlt száz évet tudhat maga mögött, miközben rendkívül gazdag zenei és irodalmi élet jellemezte. Az is Magyarország mellett szólt, hogy mai bel- és külpolitikáját széles körben kommentálja a svájci sajtó, így az embereket érdekli ez az ország" - magyarázta az intendáns.
    

Philippe Zibung hozzátette: elsősorban olyan magyar kulturális értékeket akartak bemutatni a svájciaknak, amelyeket kevéssé ismernek; így esett a választás például József Attilára. Ugyanezen okból nem foglalkoztak például az 1956-ban Svájcba emigráló és Neuchatelben letelepedő Kristóf Ágotával, aki műveit franciául írta meg, és széles körben ismert az alpesi országban. "Svájci irodalom már az övé, csak épp egy magyar tollából. Kristóf Ágotát egyébként senkinek nem kell bemutatni Svájcban, nincs ránk szüksége, hogy ismertté tegyük" - jegyezte meg.
    

A Radio Espace 2 francia-Svájc egyetlen kulturális rádiócsatornájaként működik, melynek adását sokan hallgatják a szomszédos Franciaországban is. Műsoraikban a klasszikus zene, a népzene és a dzsessz mellett tágabb kulturális témákkal és társadalmi kérdésekkel is foglalkoznak. Philippe Zibung szerint a csatorna – és általában a kulturális rádiók – jövőjének kulcsát az olyan okostelefon-alkalmazások jelenthetik, amelyek segítségével jól kereshető archívumokból villámgyorsan előhívhatók azok az akár évekkel ezelőtti kulturális műsorok, amelyek a hallgatót éppen érdeklik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés