bezár
 

zene

2014. 11. 18.
Andrej Gavrilov bal keze ismét Magyarországon a Pannon Filharmonikusok vendégeként
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Andrej Gavrilov bal keze ismét Magyarországon  a Pannon Filharmonikusok vendégeként November 21-én a budapesti Művészetek Palotájában, november 22-én a pécsi Kodály Központban  Andrej Gavrilov, világhírű zongoraművész lesz a Pannon Filharmonikusok szólistapartnere. A pianista nem először játszik együtt a pécsi társulattal. Tavaly, a Pannon Filharmonikusok nyugat-európai koncertkörútján, Svájc és Németország elsőszámú koncerthelyszínein több ízben fellépett a zenekarral, köztük a Berlini Filharmónia nagytermében adott hangversenyen is. 2013 decemberében, a turné felvezetéseképp pedig a pécsi közönségnek is megmutatta páratlan zsenialitását.

Andrej Gavrilov kiváló kapcsolatot ápol a Pannon Filharmonikusokkal, a pécsi újrázásról a turnét követően azonnal megállapodást kötött az együttessel.

prae.hu

A virtuóz orosz pianista mindössze félévnyi felsőfokú tanulmányai után nyerte meg harminc évvel ezelőtt a Csajkovszkij-versenyt, pályája aztán rendhagyó módon ívelt felfelé. Néhány évvel később ugyanis ötéves házi őrizete vette kezdetét, 1984-ben, Gorbacsovnak köszönhetően kapott újra útlevelet. Újabb öt év múlva, pályája csúcsára érve visszavonult az előadó-művészettől. Nyolc év múlva, zongoratechnikáját átdolgozva tért vissza, a világ zenei elitje és a Pannon Filharmonikusok nagy örömére.

A novemberi koncerteken Gavrilov zongorajátékát Ravel balkezes zongoraversenyének előadásában és Prokofjev versenyművében élvezheti a pécsi és a budapesti közönség. Balkézre írott zongoraversenyek már az I. világháborút megelőzően is léteztek, különös népszerűségre mégis azt követően tettek szert Paul Wittengstein osztrák pianistának „köszönhetően”, aki − miután a háborúban jobb kezét vesztette − számos zeneszerzőt kért fel egykezes mű komponálására.

Születtek darabok többek között Strauss, Korngold és Prokofjev tollából, a megszületett kompozíciók közül mégis a legnépszerűbb Maurice Ravel concertója lett, annak ellenére is, hogy Wittengsteinnek nem tetszett, ezért a bemutató előtt beleírt a partitúrába, ezzel végleg magára haragítva a szerzőt.

A koncertek műsora a századelő Párizsát idézi meg, mely rajongott a keleti kultúrákért, különösen a cári Oroszország produktumaiért. Dukas La Péri című balettjét a párizsi Olasz Balett felkérésére írta. Az orosz kulturális inváziót mutatja, hogy Szergej Prokofjev is egy időben Párizst választotta lakhelyéül, Ravel és Saint-Saëns pedig otthon voltak ott. A századelő Párizsát jellemző szellemi pezsgés hatása valamennyiük alkotói pályájában tetten érhető.

A koncerteken a Pannon Filharmonikusok zenekarát Bogányi Tibor vezényli, a PFZ vezető karmestere nem először dolgozik együtt Andrej Gavrilovval.

Gavrilov Párizsa

2014. november 21., péntek 19.30h, Művészetek Palotája
2014. november 22., szombat 18.00h, Kodály Központ

Műsor:

Dukas:                        Fanfár
Dukas:                        La Péri – táncköltemény
Prokofjev:      I. zongoraverseny
Ravel:             Zongoraverseny balkézre
Saint-Saëns:   Haláltánc

Közreműködik:         Andrej Gavrilov – zongora
Vezényel:                   Bogányi Tibor

A koncertre jegyek még korlátozott számban kaphatók.

Pécs: Kodály Központ jegypénztára és www.jegymester.hu
 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés