bezár
 

zene

2014. 11. 18.
Kortárszenei Napok Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
November 24. és 27. között rendezik Szegeden a Vántus István Kortárszenei Napokat, amelynek 9 hangversenyén 65 zeneszerző műve szólal meg.

A Vántus István zeneszerző által 1971-ben az országban elsőként létrehozott kortárszenei koncertsorozatnak - a Mai Magyar Zene Hete eseményeit is beleszámítva - ez a 44. évfolyama.
    

prae.hu

A hagyományos program - a nehezedő finanszírozás ellenére - bővül - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Hollós Máté, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke.
    

A sorozat négy nap alatt tartandó 9 hangversenye 65 zeneszerző 84 művét, vonultatja föl, köztük két ősbemutatót. E nagy szám köszönhető annak is, hogy a pedagógiai hangversenyeken a diákok számos rövidebb alkotást is megszólaltatnak.
    

Hollós Máté elmondta: a Zeneszerző és közönsége című beszélgetés vendége Gyöngyösi Levente lesz, akinek művei felvételről már a Somogyi könyvtárban is hallhatók lesznek illusztrációként, az esti nyitó hangversenyen azonban élőben is megszólal trombitára, gordonkára és zongorára írt Szonátája.
    

A Juhász Gyula Pedagógiai Kar zenepedagógiai délelőttje nyitja tanárok és tanítványok előadásával e sort, majd a Zeneművészeti Kar Inventio poetica és a Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Hangcsoportok című programja folytatja. A Törpék és óriások zeneiskolai délután is a hagyomány része, ám újdonság a záró napon a meseopera-délelőtt, amelyen Szőnyi Erzsébet Móra Ferenc meséjére komponált A didergő királya mellett a Nagy Imre Erik által Csukás István szövegére komponált Szökevény csillagok című művel ismerkedhet meg a közönség.
    

A Zenei album szerda délutáni programja Szokolay Sándor műhelyébe kalauzol, aznap este idén 60 esztendős zeneszerzők - Csemiczky Miklós, Hollós Máté, Király László, Pintér Gyula, Serei Zsolt, Soós András - egy-egy műve hoz "születésnapi" hangulatot a programba.
    

A záró esten a kiváló szegedi fuvolás, Varga Laura és vendégei koncerteznek. Új esemény a programban a Tóth Péter dékán által moderált kerekasztal-beszélgetés négy fiatal zeneszerzővel, valamint az, hogy az eseményre látogató komponisták közül többen rendhagyó ének-zene órákat is tartanak a város gimnáziumaiban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés