irodalom
Pál Péter mellett Kaleidoszkóp-díjat kapott junior kategóriában Antal Kinga Kincső, versfilm kategóriában Stamler Júlia és Vajda Emília Look other way című filmjükért, a Soltis Lajos Színház Woyzeck című előadása pedig versszínház, Éles Gina verszene kategóriában vehette át az elismerést.
A VersFesztivál zsűrijében Pataki András és Kiss László mellett helyet foglalt Szűcs Katalin Ágnes Jászai-díjas dramaturg, színikritikus, Galkó Balázs színművész, Havas Judit előadóművész, Wiegmann Alfréd Radnóti-díjas rendező és Gerendás Péter Liszt-díjas zeneszerző, előadóművész is - közölte az eseményt szervező Magyar Versmondók Egyesülete az MTI-vel.
A hatnapos seregszemle alatt több mint háromezren látogattak el a program soproni helyszíneire, ahol az érdeklődés középpontjában Ratkó József és a Hetek költői csoportosulás, valamint Radnóti és a holokauszt állt, de mások mellett Szabó Magda, Örkény István, Kosztolányi Dezső és Gerorg Büchner művei is megjelentek a november 11. és 16. között zajlott fesztiválon.
A szervezők számos ősbemutatóval, egyszer látható előadással, filmpremierrel, koncerttel, versmondással, szerzői esttel és kiállítással készültek az eseményre. Bemutatták például a Nemzeti Színház és a TheArtRoom Bíbor parázson című Radnóti-hangoskönyvét, a Memento című holokauszt duplaalbumot, színpadra került Ratkó József történelmi drámája, a Segítsd a királyt!, sor került a Képtelen történet című film soproni premierére, saját holokauszt hangzó anyagát állította színpadra Huzella Péter, Lázár Zsigmond és Huszár Mihály, fellépett Gerendás Péter, a Kávészünet zenekar, de még a slam poetry előadók is rengeteg fiatalt vonzottak.
Sopronban vendégeskedett a Hetek költőinek három élő alkotója, Buda Ferenc, Ágh István és Serfőző Simon, színpadra lépett Lux Ádám, Galkó Balázs, Bezerédi Zoltán, R. Kárpáti Péter, Holl Zsuzsa, Bakos-Kiss Gábor, Olt Tamás, Jávori Ferenc Fegya, Dinnyés József, Ács Tamás, és a fesztiváligazgató, Lutter Imre előadóművész is.
A rendezvény ideje alatt megnyílt Túlélőkép irodalmi holokauszt kiállítás a GYIK rendezvényházban, valamint a Ratkó József életéből és munkásságából nyílt tárlat a Széchenyi István Városi Könyvtárban december 6-ig lesz látható.