A budapesti izraelita hitközség anyakönyvi hivatalának nyilvántartása szerint Kaminer Manó néven született Budapesten. A négygyermekes család nehéz körülmények között élt, ezért a fiú már tizennégy évesen kenyérkereső foglalkozás után nézett: egy vándorcirkuszhoz szegődött artistának, s ebből fedezte színiakadémiai tanulmányait. A diploma megszerzése után Pécsett kezdte, majd Szegeden folytatta pályafutását, 1911-ben bonvivánnak szerződött a Magyar Színházhoz. Ekkorra már tisztába jött azzal, hogy a színpad nem az ő világa, inkább rendezni szeretett volna, ám mindennél jobban érdekelte a film. 1912-ben találkozott Siklósi Iván filmfeliratíróval, közösen készített Ma és holnap című filmjük volt Kertész első rendezése.
    
1913 nyarán néhány hónapot töltött az akkori idők legjelentősebb európai filmközpontjában, a koppenhágai Nordisk stúdióban, ahol statisztaként, vágóként, sőt színészként is kipróbálta magát. Önbizalommal telve tért haza, s hamarosan már a vezető rendezők között tartották számon. Kalandfilmek egész sorát készítette, de irodalmi forrásokból is gyakran merített. 1912-1919 között negyvennél több filmet forgatott, mégis elégedetlen volt az itthoni lehetőségekkel. A kommün idején propagandaműsorokban lépett fel, elkészítette a Jön az öcsém című agitációs filmet, majd meglepő hirtelenséggel elhagyta az országot. Ajánlatot kapott az osztrák Sascha Stúdiótól, azt remélte, hogy teljesül régi vágya, s nagyszabású filmeket készíthet. A húszas évek elején Bécsben monumentális történelmi és bibliai tárgyú filmeket forgatott, majd felfigyelt rá Hollywood: 1927-ben Jack Warner szerződtette állandó munkatársnak a Warner Brothers filmstúdióhoz.
    
A következő évben megrendezte a Noé bárkája című szuperprodukciót, immár Michael Curtiz néven. A filmet Magyarországon is forgalmazták, a budapesti bemutatóra Kertész külön kis bevezetőt készített, amelyben személyesen jelent meg a vásznon és magyarul köszöntötte a közönséget. Ez volt az első alkalom, amikor magyar szó hangzott el hangosfilmen.
    
Kertész gond nélkül alkalmazkodott az amerikai filmkultúra követelményeihez, s mivel a mozi népszerű műfajaiban maradandót alkotott, elképesztően gyorsan érvényesült. Ő volt az első, aki már 1930-ban színes technikával dolgozott. Elsősorban szórakoztatni akart, de selejtet sosem adott ki a kezéből. A filmipar jeles képviselőivel, népszerű sztárokkal vette magát körül. Rendkívül termékeny volt, 1912-től 1962-ig százhatvanhat filmet rendezett. Kalandfilmjei, westernjei, történelmi adaptációi a mai napig nem veszítettek frissességükből (Kid Galahad, Hét tenger ördöge, Robin Hood kalandjai). Ő rendezte a filmtörténet leghíresebb háborús melodrámáját, a Casablancát (1942), amelyért 1943-ban megkapta a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. Nemzedékek nőttek fel ezen a filmen, s a mai napig műsoron tartják a világ televíziós társaságai.
    
Szinte halála napjáig dolgozott, utolsó filmjét Komancsok címmel 1962-ben forgatta. 1962. április 10-én halt meg Hollywoodban, rákbetegségben.