bezár
 

zene

2014. 11. 11.
Két hét múlva Budapesten a Beach Boys
2014. november 26. BudapestAréna
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két hét múlva Budapesten a Beach Boys Közeleg a legendás amerikai banda első budapesti fellépésének időpontja, érdemes egy picit több figyelmet fordítanunk az 53 éve működő csapat karrierjére.

Olyan címekkel és eredményekkel büszkélkedhetnek, mint a rockzene egyik legnagyobb hatású együttese, Amerika legjobb rockzenekara, a legtöbb lemezt eladott amerikai együttes.

prae.hu

Beach Boys

De a Beach Boys az egyik legrégebb óta működő amerikai együttes is. Korai dalaikra elsősorban Chuck Berry gitár riffjei és a The Four Freshman vokálharmóniái voltak nagy hatással, azonban dalszerzői és hangszerelői képességeik villámgyorsan fejlődtek, zenéjük hamar innovatívvá vált, és szinte minden utánuk következő zenekarra hatással voltak.

Pályafutásuk során 92 daluk került fel az amerikai slágerlistára, ebből 36 az élmezőnybe, ami több, mint bármely más zenekarnak a világon.

Beach Boys

Az igazi slágergyártást 1963-ban kezdték a Surfin’ USA-vel, majd következett a Fun, Fun, Fun és az első nemzetközi listavezető dal, az I Get Around. Majd olyan klasszikussá vált dalokjöttek sorban, mint például a Help Me, Rhonda, a Californian Girls, Barbara Ann, Sloop John B, Good Vibrations, Rock And Roll Music és a legsikeresebb kislemezük, a Kokomo.

The Beach Boys még mindig átlagosan évi 150 koncertet ad, és most végre Budapesten is láthatjuk őket november 26-án a BudapestArénában!

Beach Boys

Jegyek még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.

Beach Boys

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés