bezár
 

zene

2014. 11. 11.
Karosi Júlia Quartet: Hidden Roots
Nyitott Műhely 2014. november 15-e, 20h
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A fiatal jazzénekesnő, Karosi Júlia rangos helyeken énekelt már itthon és külföldön is a saját kvartettjével, mostanában főként a második lemezének anyaga hallható a koncertjein. Így lesz ez november 15-én is, a XII. kerületi Nyitott Műhelyben (Ráth György u. 4.).

Az est egy új sorozat része, a következő két alkalommal februárban és májusban lép fel itt Karosi Júlia a saját zenekarával, az Artisjus Zenei Alapítvány támogatásával. A zenekar itt tartotta legelső, bemutatkozó koncertjét is, ezért ez különleges hely a számukra. A sorozattal szeretnének közelebb kerülni a közönségükhöz, amire sok helyen nincs lehetőség – a Nyitott Műhely bensőséges környezetében viszont igen.

prae.hu

Karosi Júlia második, Hidden Roots című lemeze idén tavasszal jelent meg a New York-i Dot Time Records kiadó gondozásában. A lemezt teltházas koncerten mutatta be a kvartett 2014 márciusában, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon (akkor fellépett Tobias Meinhart szaxofonos is, aki a lemezen játszik a zenekarral, valamint Kovács Linda énekesnő, aki két számban közreműködőként szerepel az albumon).

A Karosi Júlia Quartet tagjai: Karosi Júlia – ének, Tálas Áron - zongora, Bögöthy Ádám - bőgő, Varga Bendegúz – dob

Az album főként Karosi Júlia saját szerzeményeit tartalmazza, néhány népdal-feldolgozással együtt. A dinamikus zene magán viseli a magyar és a közép-európai zene ritmikai sokszínűségét. Karosi Júlia számára a jazz tradícióin túl fontosak a népdalok, Bartók művei és az őt meg a környezetét meghatározó kultúrák, zenék. Ezeket a belső gyökereket igyekezett felkutatni, és ezen gyökerek alapján meghatározni a saját zenei identitását. Ez a zene hallható legközelebb november 15-én, a Nyitott Műhelyben.

Karosi Júlia az ELTE esztétika-filozófia szakának elvégzése mellett, egyetemi évei alatt Winand Gábornál kezdett jazz-énekléssel foglalkozni. 2008-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz–ének szakára, ahol Lakatos Ágnes és Berki Tamás lettek tanárai. 2010-ben a Zeneakadémia által indított tehetséggondozó pályázat öt kiemelt hallgatója közé választották. Díjakat és elismeréseket szerzett nemzetközi versenyeken Lengyelországban és Franciaországban, 2011-ben pedig a Magyar Jazz Szövetség második helyezéssel jutalmazta Sketches című saját szerzeményét.

Saját zenekarát, a Karosi Júlia Quartetet 2010 óta vezeti. 2014 áprilisában a rangos Jazzahead! fesztiválon, Brémában képviselték hazánkat. Számos jelentős fellépést tudhatnak maguk mögött itthon és külföldön egyaránt.

Első lemezét - és mellé egy négyszámos kislemezt - a japán Whereabouts Records adta ki 2012-ben. Második lemeze 2014-ben jelent meg a New York-i Dot Time Records gondozásában. A Hidden Roots című lemezt teltházas koncerten mutatták be 2014 márciusában a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

Karosi Júlia Quartet

Néhány idézet a Hidden Roots magyar, amerikai és német sajtójából:

"Ezzel a lemezzel Karosi Júlia jelentős előrelépést tett néhány éve már eleve figyelmet keltően indult pályáján. Harmóniailag nem módosított lényegesen a felfogásán, de új társaival közelebb lépett a mai Nyugat-európai kortárs jazz világához, szemben a magyar jazz-előadók derékhadával." - Zipernovszky Kornél (Revizor Magazin)

"Karosi Júlia új lemeze az elmúlt években indult hazai jazzmuzsikus-generáció egyik legszebben kidolgozott, leginnovatívabb produkciója." - Retkes Attila (Gramofon)

"Júlia Karosi is a vocalist who bring her passion for music into her original compositions and lyrics. Her sound encompasses rich lows, pure high notes and a soulful timbre, while her spot-on intonation in both lyrics and improvisation makes her musical intentions perfectly clear." -Judy Niemack (Album Quotes)

"Here we have Julia Karosi and her wonderful musicians from Hungary whose every song is a delicious short story. The compositions are  beautifully and intelligently written and performed with great inspiration and will be a joy to the ear, of many I’m convinced crossing the boundaries of jazz." - David Linx (Album Quotes)

"The real attraction is the extraordinary musicality of Julia Karosi - a resplendent voice, full of beauty and intelligence, all that and a team of superb musicians backing her." - Grady Harp (amazon.com)

"Posing no real answer to the question of what is jazz, Karosi and her pals aren’t worried about it in the least, they just play. The boundaries are pushed nicely and not radically, and the chops on display cut across all languages and borders." - Chris Spector (midwestrecord.com)

"Júlia spends much of her time melismatically and with a very interesting interpolation I think will intrigue non-European listeners." - Mark S. Tucker (acousticmusic.com)

"As a jazz reviewer, I hear such a plethora of vocalists who are popping out albums like corn kernels at a movie theater, many that are bland as unsalted butter. It's so wonderful to hear a fresh voice that is full bodied, melodic and not nasal, and one that is composing and arranging her own music." - Dee Dee McNeil (LaJazz.com)

"Julia's voice is a beautiful instrument that pairs well in vocalese and scatting. (...) The sound is refreshing and pleasant introducing us to a fine European artist. Encore!" - D. Oscar Groomes (OsPlaceJazz.com)

"As with all things Eastern European, the disc wouldn’t be complete with some melancholia, and “Edesanyam Rozsafaja” works to perfection. Give this lady a try!" - George W. Harris (jazzweekly.com)

"...Charisma hat auch Julia Karosi aus Budapest. Und eine fantastische und farbenreiche Stimme obendrein. Eine Stimme, mit der sie auch aufregend textlos singen und kolorieren kann. Die Tochter einer in Ungarn bekannten Opernsangerin liefert zusammen mit ihrer famosen Band mit Hidden Roots eine ganz starke und eigenstandige Produktion ab. Weil sie unerschrocken an den Grenzen von Jazz, Klassik und Folklore entlangschauen und daraus ziemlich spannende Stücke Musik entstehen lassen." -  Christophe Giese (Jazzthetik)

2014. április 26-án a rangos brémai Jazzahead! fesztiválon lépett fel a Karosi Júlia Quartet Tobias Meinhart szaxofonossal együtt (aki a lemezen játszik a zenekarral), a koncert felvétele itt látható:

Ez pedig egy sepsiszentgyörgyi koncert felvétele:

Facebook rajongói oldal:

www.facebook.com/pages/Karosi-Júlia/260509200632839

honlap:

www.karosijulia.hu

Fotók: Raffay Zsófia

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés