bezár
 

zene

2014. 10. 25.
James Blunt hétfőn az Arénában lép fel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Napjaink popzenéjének egyik kiemelkedő sztárja, James Blunt ad koncertet hétfőn a Papp László Budapest Sportarénában. A brit előadó tavaly megjelent Moon Landing című lemezének turnéja keretében lép fel.

A legtehetségesebb dalszerző-előadók között számon tartott 40 éves James Blunt a Bristoli Egyetemen végzett tanulmányai után a katonai pályát választotta, 1997-től tiszti rangban szolgált, állomásozott Kanadában, Koszovóban fél évig páncélos felderítő volt a NATO békefenntartó egységénél, ott írta No Bravery című dalát.

prae.hu

Leszerelése után fellépett a South by Southwest Music Fesztiválon, majd Linda Perry kiadójánál, a Custardnál aláírt egy lemezszerződést. Los Angelesben felvette Back To Bedlam című albumát (ez 2004-ben jelent meg), amelyet később Grammy-díjra jelöltek. Első nagy slágere a You're Beautiful volt, amely 2005-ben vezette a brit kislemezlistát; a Top 10-be később a Goodbye My Lover, az 1973 és a Bonfire Heart is bekerült.

Eddig négy stúdióalbumot készített, mintegy 17 millió lemezt adott el világszerte. Szívesen zenél nemes ügyek érdekében, támogatja az Orvosok Határok Nélkül (Medicines Sans Frontiérs), valamint a Help For Heroes elnevezésű szervezetet, kampányol a klímaváltozás megfékezéséért.

James Blunt hat évvel ezelőtt, 2008 októberében egyszer már nagy sikerű koncertet adott a Sportarénában. Mostani fellépése előtt Bogi melegíti be a közönséget.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés