bezár
 

zene

2014. 10. 25.
Az Accept a PeCsában mutatja be új albumát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Blind Rage című új albumát mutatja be vasárnap a Petőfi Csarnokban az Accept. Az 1976-ban alakult német heavy metál csapat őszi európai turnéja keretében játszik ismét Budapesten.

Az Accept több évtizedes pályafutása során 14 stúdióalbumot, három koncertanyagot és nyolc válogatáskorongot készített. A nagy visszatérést a másfél évtized szünet után 2010-ben kiadott Blood of the Nations című anyag hozta, amely több mint 100 ezer példányban kelt el, és a 4. helyig jutott a német slágerlistán.

prae.hu

A zenekar elődje, a Band X a németországi Solingenben alakult 1968-ban, a csapat 1976 óta játszik Accept néven. Az akkori felállásból Wolf Hoffmann (gitár) és Peter Baltes (basszusgitár) ma is meghatározó alakja az együttesnek. Az Accept az első nagy sikereket a nyolcvanas években aratta, meghatározva a német heavy metál színtér alakulását. A kilencvenes évek második felében leállt a zenekar, majd egy 2005-ös egyszeri újjáalakuló koncert után 2009-ben tért vissza - új énekessel, Mark Tornillóval, aki Udo Dirkschneidert váltotta. A zenekar két további tagja Herman Frank (gitár) és Stefan Schwarzmann (dob).

A veterán heavy metál csapat 2009-10-ben 180 állomásos turné keretében tért vissza, főzenekarként játszott két kiemelt fesztiválon, a Bang Your Head-en (Balingen, Németország) és a Sonisphere utazó fesztiválon, illetve az AC/DC előzenekaraként stadionokban is szerepelt 150 ezer rajongó előtt.

Az Accept új albuma, a Blind Rage idén augusztusban jelent meg, és a német listán az első helyen nyitott. A zenekar az új felállásban 2011-ben és 2012-ben is fellépett Magyarországon. A Concert Music által szervezett vasárnapi koncerten az Accept előtt a Damnations Day ausztrál heavy metál zenekar melegít be.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés