bezár
 

zene

2014. 10. 21.
A fúziós jazz amerikai legendái a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A fúziós jazz amerikai legendái a Müpában A fúziós jazz egyik legkiválóbb aktív csapata, a Yellowjackets két alapítója, Russel Ferrante és Jimmy Haslip lép fel a Művészetek Palotájában október 28-án. Ők ugyanis a közreműködői László Attila és Ferenc Németh frissen megjelent, Bridges of Souls című lemezének.

A különleges amerikai-magyar együttműködés ötlete az Egyesült Államokban élő, és ott aktívan koncertező Németh Ferenctől származik. A magyar jazzdobos itthoni tanulmányai befejezése után 1999-ben Bostonba költözött, ugyanis elnyerte a Berklee College of Music ösztöndíját. Master képzését a New England Konzervatóriumban kezdte, majd – első magyarként és egyetlen dobosként – a Thelonius Monk Institute-on fejezte be. 2003-ban költözött New Yorkba, ahol azonnal koncertezni kezdett, olyan ikonokkal dolgozott együtt, mint Herbie Hancock, Wayne Shorter, John Abercrombie vagy Jonathan Kreisberg. Nem véletlen tehát, hogy a két Grammy-díjas sztárzenész, Russell Ferrante zongorista és Jimmy Haslip basszusgitár-guru szívesen csatlakozott a László Attila gitáros-zeneszerzővel közös, Bridges of Souls projekthez.

prae.hu

A közös munkával a muzsikusok arra szeretnének rámutatni, hogy a zene mint univerzális nyelv hidakat épít a különböző hátterű és eltérő kulturális közegből érkező emberek között. Az album októberben jelent meg az Egyesült Államokban, Ferenc Németh kiadója, a Dreamers Collective Records gondozásában. A felvételek 2013 júniusában zajlottak Los Angelesben, ahol a csapat két koncertet is adott. A Bridges of Souls tizenegy dalának szerzője László Attila és Németh Ferenc, két szerzeményt pedig közösen írtak. A számokat egy nap alatt vették fel, a hanganyag keverését Rich Breen Grammy-díjas hangmérnökre bízták, aki az utóbbi tizenöt évben a Yellowjackets és az Oregon együttes emblematikus felvételeinek többségét készítette. Az izgalmas és eredeti hangzást a ritmusszekció lendületes, groove-os alapjai fölött megszólaló dallamközpontú hangfolyamok, valamint László Attila és Russell Ferrante zenei egyéniségét összetéveszthetetlenül képviselő szólók adják.

Creep (Radiohead cover) – Bridges of Souls album

Jazzműhely
Bridges of Souls
László Attila, Russell Ferrante, Jimmy Haslip és Ferenc Nemeth (H-USA)
2014. október 28., Fesztivál Színház
További információ a Müpa honlapján.

Müpa Jazz

A Művészetek Palotája

A Művészetek Palotája (Müpa) Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és egyik legmodernebb kulturális intézménye, mely egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat: helyet ad komoly-, kortárs-, könnyű-, jazz- és világzenének, operának, új cirkusznak, táncnak, irodalomnak, filmnek egyaránt.

A Müpát 2005-ben azért hívták életre, hogy a fenti műfajok széles és igen változatos közönsége számára magas színvonalú, minőségi kulturális eseményeket nyújtson. Az intézmény alapvető feladata - a hazai és európai művészeti hagyományok tiszteletben tartásával - az új irányok és irányzatok bemutatása és közérthetővé tétele, úgy az ínyenc, mint a szélesebb közönség számára is befogadható, magas szintű élmény megteremtése.

A Müpa a hazai és nemzetközi élvonalba tartozó művészek előadásain túl új művek létrehozását kezdeményezi és támogatja. Kiemelt szerepet játszik a nemzetközi kulturális kapcsolatok ápolásában, a hazai kulturális célok megvalósításában, illetve a magyar előadóművészek nemzetközi megismertetésében. Tevékenysége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a jövő nemzedékének fiataljai is egyre szélesebb körben váljanak tudatos kultúrafogyasztó felnőttekké. Mindezt inspiráló, párbeszédet generáló, kérdéseket felvető művészeti eseményekkel és szolgáltatásokkal, az élményre, kreativitásra és interakcióra építő újszerű programok bemutatásával teszi.

Müpa10

A Müpa a 2014-15-ös évadban a tizedik születésnapját ünnepli. A Müpa10 programsorozatban mások mellett színpadra lép Sir John Eliot Gardiner, a Berlini és a Bécsi Filharmonikusok, Branford Marsalis, John Scofield, Martin & Wood, Elvis Costello és Marianne Faithfull is. A jubileumi évad számos új  kezdeményezést, meglepetést tartogat: kiállítások, különleges kiadványok, megújuló Müpás ajándéktárgyak várják a közönséget. Márciusban, az épület  2005-ös megnyitásának évfordulóján rendhagyó ingyenes rendezvényeket szervez a Müpa.

Forrás: Müpa sajtóinformáció.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés